Élet-Stílus

Negyven évig parkolt saját háza előtt egy San Francisco-i házaspár, most durva büntetést kaptak érte

abc7 News
abc7 News
San Franciscóban hírhedten nehéz ügy a parkolás. Rengetegszer fordul elő, hogy valaki biztos benne, jó helyen, és szabályosan állt meg, mégis megbüntetik. Az azonban, ami egy házaspárral történik, még a helyi viszonyok között is egészen elképesztő.

Judy és Ed Craine több mint negyven évvel ezelőtt költöztek be San Francisco-i házukba. Az autójukat mindig a házuk előtti felhajtón állították le, mint kiderült, mindvégig szabálytalanul – írja az abc7.

A Craine házaspár nemrég levelet kapott a várostól, melyben közölték velük, hogy

nem parkolhatják le az autójukat a saját házuk felhajtóján.

Ha mégegyszer megteszik, 1542 dollárt (közel 600 ezer forintot) kell fizetniük, plusz még 250 dollárt (majdnem 100 ezer forintot) minden egyes napért, amikor az autójuk a ház előtt áll.

A házaspár azt hitte, félreértés történt, de a városházán közölték, szó sincs tévedésről. Amikor Craine-ék azt mondták, hogy ez lehetetlen, hiszen azt a kocsifelhajtót azóta használják parkolásra, amióta a ház 1910-ben felépült, a hivatal megnyitott egy látszólagos kiskaput. A házaspár továbbra is parkolhat a saját háza előtt, ha be tudják bizonyítani, hogy a felhajtót történelmi távlatokban is tényleg mindig parkolásra használták.

A Craine házaspár azóta az internetet, a levéltárakat, és a könyvtárakat bújja. Történelmi fotók ezreit nézték végig, hátha találnak olyat, melyen autó parkol a felhajtójukon. Ez sokkal nehezebb feladat, mint elsőre gondolták, hiszen a digitális fotózás elterjedése előtt még korántsem készült annyi fénykép, mint napjainkban.

Craine-ék a saját albumukban találtak egy 34 évvel ezelőtti fotót, melyen látszik a ház előtt az akkori autójuk, a hivatal szerint azonban a felvétel nem elég régi. Aztán rábukkantak egy légifelvételre 1938-ból.

A fotón látszik a házuk, előtte pedig egy hosszúkás, fekete paca. Craine-ék biztosak benne, hogy egy autó az, ami éppen beáll a házuk előtti felhajtóra, vagy éppen kihajt onnan. A hivatal azonban ezt a képet sem fogadta el bizonyítékként, mert szerintük túl homályos.

abc7 News

A hivatal egy évtizedekkel korábbi jogszabályra hivatkozik, mely kimondja, hogy a városban tilos a házak előtt parkolni, kivéve, ha autó a garázsajtó előtt áll.

A város annak idején így akarta megakadályozni, hogy az emberek lebetonozzák, és parkolóként használják az előkertjeiket.

De ha egy több évtizedes szabályról van szó, vajon miért most büntetnének érte? Azért, mert valaki most tett bejelentést a hivatalnál a Craine házaspár és az utcájuk több lakója ellen az előkertekre vonatkozó szabály megszegéséért.

Mivel a felszólításnak eleget téve Craine-ék elálltak a házuk elől, és azóta minden nap az utcán keresnek maguknak parkolóhelyet, nem kell bírságot fizetniük. Ha újra a házuk előtt szeretnének parkolni, építeniük kell egy garázst, vagy keresniük egy másik, megfelelően régi, de mégis elég éles fotót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik