Élet-Stílus

Dietz Gusztáv: Engem valamiért szeret a jóisten, nem hagyott megdögleni, pedig megtettem érte mindent

Olajos Piroska
Olajos Piroska
A külvilág számára egy sikersztori az élete, de senkinek nem ajánlaná ezt az életutat.

Dietz Gusztáv készülő könyve kapcsán kapott meghívást a Reggelibe szerdán. A beszélgetés során arról is szó esett, hogyan vált sikeressé nehéz múltját követően. A korábban kábítószerfüggő Dietz Európa- és világbajnok sportoló, díjnyertes filmszínész és boldog családapa lett. Feleségével, Laky Zsuzsival két lányuk született. Szerinte mindebben nagy szerepe volt a szerencsének is.

Azt gondolom, hogy engem valamiért szeret a jóisten, nem hagyott megdögleni, pedig megtettem érte mindent.

Beszélt arról, hogy soha nem akart filmben szerepelni, az élet alakította úgy, hogy színész vált belőle. A Külön falka című filmben nyújtott alakításáért legjobb férfi főszereplőnek választották, és folyamatosan kapja a felkéréseket, általában rosszfiú szerepekre hívják. Legutóbb például egy hollywoodi szupermozi válogatóján vett részt, ami jól sikerült neki.

Kapcsolódó
Hol szárnyakat ad, hol mocsárba húz a család
Azoknak is jár az összetartozás, akik sosem tanulhatták meg, hogy is kell azt csinálni. Mélységes mély emberszeretettel készült film Kis Hajni rendezői debütálása, a Külön falka. Kritika.

Bár a barátai régóta mondogatták neki, hogy írjon könyvet az életéről, ehhez korábban nem volt elég önbizalma. Magától nem kezdett volna bele, de most egy kiadó kereste meg, és segítséget is kap annak megírásában. Mint mondta, elsősorban a gyerekei miatt szeretné leírni a történetét, illetve megmutatni a lányainak, hogy számukra soha ne legyen opció az, ahogyan ő élt.

Dietz szerint a készülő mű egy igazi botránykönyv lesz. Nem is tervez többet írni ezután, de azt mindenképp szeretné, hogy ez igazán üssön.

Bár a külvilág számára egy sikersztorinak tűnhet az élete, elmondta: senkinek nem ajánlaná ezt az életutat. Most már szeretne kicsit hátradőlni, és a családjára koncentrálni, megadni a lányainak mindent. Sűrű volt az élete, és nem sokon múlt, hogy nem csúszott teljesen félre.

Óriási ebben az egészben a szerencsefaktor, én a gyerekkori barátaim 80 százalékát eltemettem, és nagyon kicsin múlt, hogy én nem feküdtem ott. A Külön falkát azért tudtam eljátszani, mert az, hogy az én életem nem úgy alakult, az másfél centin múlt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik