Élet-Stílus

„Isten azt kéri tőlem, hogy 75 éves koromig sztriptízeljek”

Nem ez volt az első meredek kijelentése.

Nita Marie, a 46 éves OnlyFans-modell több meredek kijelentést is tett már, az még a kevésbé erősek közé tartozik, hogy az örök fiatalság titka, hogy minden nap orgazmushoz kell jutni, az viszont már kifejezetten kemény vélemény, hogy

Jézus szerette volna a szexmunkásokat.

Most újabb megosztó gondolatát tette közzé a magát vallásos kereszténynek valló nő, ami nem más mint

Isten azt akarja, hogy 75 éves koromig sztriptízeljek.

Nita Marie azt mondja, kilenc éves volt, amikor álmában megjelent neki Jézus, azóta hívő, viszont elég különleges gondolatai vannak a hitről, amivel sok más keresztény dühét kiváltotta. Ahogy a fotóival is, amikkel – elmondása szerint – 120 ezer dollárt (44 millió forintot) keres meg az OnlyFansen havonta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nita Marie (@nitamamamarie) által megosztott bejegyzés

Azt is elmondta a NeedToKnow.online szemléje szerint, hogy sokáig akarja űzni ezt az ipart, s ezzel idősebb nőknek mutasson példát, hogy érezzék jól magukat a testükben és hogy aktív szexuális életük legyen.

Tudom, hogy Isten nem akarja, hogy visszavonuljak. Isten vezet végig az OnlyFans-karrieremen és azt mondta, a hetvenes éveimig folytassam a tartalomkészítést. A férjem sem akarja, hogy nyugdíjba menjek – túlságosan szereti a pénzt.

Nita Marie-nak korábban olyan kijelentse is volt, hogy legalább heti kétszer lefekszik férjével és a menyei Atyával, ami élete legjobb szexei közé tartozik. De arról is beszélt már, hogy noha vallásos, szerinte a Biblia nőgyűlölő.

Nekem a hitem komoly részét teszi ki a szexualitás, ez egy ajándék, amit Isten adott nekünk (…) Amikor valaki mással orgazmust élünk át, megosztunk egy kis részt abból, amit Isten érez irántunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik