Élet-Stílus

Pintér Tibor feltűnést keltett, mikor reggel 6-kor a klipje miatt átlovagolt a Szabadság hídon

A fővárosban forgattak.

A világ vad lova – ezzel a címmel jelent meg Pintér Tibor első, nagyszabású videóklipje, amellyel kapcsolatban a színész-énekes azt nyilatkozta,

Ebben a dalban minden benne van, amit én fontosnak tartok a zenéről, az életről és a lovakkal való kapcsolatomról.

Pintér szerint az, hogy úgy ülte meg a klipben a lovat, hogy annak nem tett zablát a szájába, két fontos üzenettel bír. Az egyik, hogy spirituális kötődés van a lovas és a ló között, mert utóbbi utasításokra hallgat, nem bizonyos szerszámok használatára.

A második jelentése pedig szimbolikus, miszerint ezt a mai vad világot, ahol háború dúl, egy picit megzabolázzuk, szebbé tesszük. A Nemzeti Lovas Színházzal is erre törekszünk.

Ahogy Pintér elmondta, több napig tartott a forgatás, igyekeztek senkit nem zavarni a fővárosban: „Fontos volt, hogy senkit és semmit ne akadályozzunk a forgatás alatt, bár nagy feltűnést keltettünk reggel hat órakor a Szabadság hídon, mikor ott vágtáztam át. A legizgalmasabb jelenet azonban az volt, amikor a Dunában vágtáztunk”.

Barátnője, Ilyés Jenifer is szerepet kapott az alábbi klipben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik