Élet-Stílus

Stohl Luca olyan leveleket is kap, hogy „vonja kérdőre apját, mit képzel, hányszor nősült és hány gyereke van”

atv
atv
Erre például válaszolt is az ATV műsorvezetője.

Rónai Egon Húzós című műsorának Stohl Luca, az ATV újdonsült hírolvasója volt a vendége. Stohllal a magánéletre terelődött a szó, ekkor elmondta, tudatosan kerülik férjével a médiaszereplést, egyszerűen húztak egy határt, amit nem kívánnak átlépni – emiatt sem adták el egy bulvármagazinnak sem az esküvőjüket például.

Most már ez ilyen jópofa vicc is. Az elején azt mondta, tök jó, hogy ezzel foglalkozom, szeret a színházban és a tévében is nézni. Mindenben támogat, de mondta, hogy ő nem szeretné, hogy bárhol látszódjon, hogy az esküvőnkön a könnycsepp kinek hogy gördült le az arcán. Nekem sem igényem az, hogy így kerüljünk be az újságokba. Szívesen beszélek bármilyen munkáról, de az, hogy mi hogy élünk, hogy nem élünk, mit reggelizünk, az nem. Én láttam gyerekkoromban, milyen az, amikor beengedik a bulvárt… az, hogy engem emiatt kevesebbet foglalkoztatnak, hogy kevesebbet nézik az Insta-oldalamat egyáltalán nem érdekel.

Stohl úgy fogalmazott, ha valamiben, ebben nagyon tudatos, sok újságírónak megmondja már, hogy köszöni a lehetőséget, de nem nyilatkozik.

A kommentek olvasásáról azt mondta, olvassa azokat ugyan, de nem válaszol rájuk. De kapott például olyan levelet, amelyben apja, Stohl András miatt vonták őt kérdőre.

Válaszolni nem válaszolok, támadó levelekre is ritkán. Előfordul, hogy azt írják, mit keresek kamera előtt, van, akit az zavar, hogy nézek ki. Van, akit az, hogy »mondd meg az apádnak, hogy mit képzel, hogy a sokadik feleségétől a nem tudom, hányadik gyereke lesz«. Neki például válaszoltam, hogy ezen ne húzza fel magát, ezen nem kell aggódnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik