Élet-Stílus

G.w.M a leállított fellépéséről: Nem „dobtam” senkihez pénzt

Állítása szerint csak visszaadta a fellépésre kapott összeget a szervezőknek.

A minap meglehetősen hamar véget ért G.w.M egyik koncertje. A rapper nem sokkal azután, hogy felsétált a színpadra, már le is jött a rossz technikai körülményekre hivatkozva. Azt mondta, ha jó lesz a technika, visszajönnek, majd megtapsoltatta a technikusokat. A koncert végül nem folytatódott, ugyanis a rappernek aznap este több fellépése is volt, elmondása szerint alapból csúszott a szóban forgó fellépés kezdete, ezért úgy döntött, nem várnak tovább.

Kapcsolódó

Akkor raktak minket már a színpadra – biztos volt valami csúszás –, amikor nekem már úton kellett volna lennem a következő fellépésre, ugyanis három van. Ne haragudjatok, nem vall rám, nem szoktam ilyet csinálni. Akik miattam jöttek, azoknak ezer puszi, bepótoljuk!

– mondta.

A történtek kapcsán több cikk is született, a Bors például arról írt, hogy G.w.M egy köteg pénz vágott hozzá a koncertet lebonyolító személyzet egyik tagjához. A rapper tagadja, hogy így történt volna. 24 órán át elérhető Instagram történetében arról írt, hogy nagyon szívesen megvárta volna, amíg elhárítják a hibát, ha aznap nem lett volna több fellépése – de két teltházas koncert várt még rá, amit állítása szerint az említett helyszínen is tudtak.

Nem jelenetet rendeztem, hanem lejöttem, vártam egy kicsit, de sajnos ennek ellenére sem sikerült rendbe hozni a technikát. Gyorsan kellett döntenem

magyarázta a rapper.

Visszaadtam a fellépésre kapott összeget, majd megköszöntem és csak aztán távoztam. Nem haza, hanem a másik két fellépésemre! Nem »dobtam« senkihez pénzt… Részemről ennyi. A szervezők elnézést kértek, elismerve a hibájukat, amit meg is tudtunk beszélni

– zárta mondandóját a téma kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik