Élet-Stílus

Iszak Eszter riporterként ült szemben a Mokkában Gyurta Dániellel, aki a párja

tv2
tv2
Természetesen Istenes László rögtön ezt említette meg.

Gyurta Dániel az Ökumenikus Segélyszervezettel Etiópiába utazott helyieken segíteni, emiatt a Mokka stúdiójába is behívták, ahol történetesen a párja, Iszak Eszter az egyik műsorvezető. Istenes László ezzel indította a beszélgetést.

Nyilván újságírói hiba lenne, ha nem tennénk említést arról, hogy ti most először ültök így egymással szemben. Eszti nem tudom, mit mond neked, de ide jár dolgozni. A tűzkeresztségen most átestek!

Gyurta elmondta, nagyjából 93 országban járt eddig, de Etiópia teljesen ledöbbentette, egészen pontosan azok az életkörülmények, ahogy a helyiek élnek.

Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, és beszélgettünk az ott élőkkel. Elmesélték, hogy négy órát kell naponta sétálniuk, hogy vízhez jussanak. Ez ráadásul szennyezett víz.

Nagyobb részt olyan helyeken jártak, ahol egyáltalán nincs tiszta ivóvíz, ezért is vállaltak szerepet a segítségben. Így tudtak telepíteni egy fúrt kutat, ami nagy segítség lesz a jövőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik