Élet-Stílus

Vadásznak a börtönőrre, aki a nyugdíjazása előtti utolsó napon szöktette meg a gyilkost

Lauderdale County Sheriff
Lauderdale County Sheriff

Az 56 éves Vicky White (a képen) április 29-ig az alabamai Lauderdale megyei börtön második számú parancsnoka volt. A börtönigazgató-helyettes, aki megszökött az elítélt szeretőjével, az üldözőknek nem sok esélyt hagyott. Aznap azonban elhajtott a brutális gyilkosságért elítélt Casey Cole White-tal – aki csak a névrokona –, és azóta nem látták. Kollégáinak azt mondta, hogy a 38 éves, erőszakos White-ot mentális egészségügyi vizsgálatra viszi a három perc autóútra lévő bíróságra. Ehelyett a páros gyorsan átült egy másik autóba, és eltűnt.

Vicky White, akinek 25 év után az eltűnését követő napon kellett volna nyugdíjba mennie, 2020-ban találkozott először Casey-vel, akit Lauderdale megyébe vittek kihallgatásra, miután levelet írt, amelyben beismerte Connie Ridgeway 2015-ös meggyilkolását. Ekkor már 75 éves börtönbüntetését töltötte egy 2015 decemberében elkövetett bűncselekmény-sorozat miatt. Miután White és Casey elmenekült, kiderült, hogy kilenc nappal korábban áron alul eladta a házát is, írja a Mirror.

Az amerikai hatóságok közölték azt is, hogy védelmet nyújtanak Casey Cole White volt barátnőjének, miután White 2015-ben megfenyegette volt barátnőjét és annak húgát, hogy megöli őket, ha valaha is kijut a börtönből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik