Élet-Stílus

A sebészeten kötött ki a nő, aki nem mert szellenteni a barátja előtt

Getty Images
Getty Images
Azért a TikTokon elmesélte a történetét.

A LADbible számolt be egy nő történetéről, aki túlságosan jó színben akart feltűnni a barátja előtt.

A nő elmondása szerint nagyon harmonikus a kapcsolatuk a barátjával, mindent együtt csinálnak. Nem akarta elrontani ezt az idillt, ezért sokáig nem mert szellenteni a párja előtt. Egy idő után azonban elkezdte nagyon rosszul érezni magát, kórházba került, és ki kellett venni a vakbelét.

A @cazakid69 felhasználó nevű nő március 30-án tette közzé a történetét a TikTokon, a videót eddig már több mint kétmilliószor nézték meg.

@cazakid69

♬ original sound - asp

A felhasználókat megdöbbentette a történet, főleg azért, mert sokan szintén nem merik elengedni magukat a párjuk előtt, és félnek, hogy velük is történhet valami.

Egy kommentelő azt írta, hogy ő már évek óta nem szellent a barátja előtt, egy másik azt jegyezte meg, hogy tízszer súlyosabbak a gyomorproblémái, mióta visszatartja a gázokat.

Dr. Karan Raj orvos azt tanácsolja, hogy semmiképpen sem tartsuk bent azt, ami ki akar jönni. Raj elmondása szerint az emberek naponta átlagosan 14-szer szellentenek, ez alól nincs kivétel,

aki azt mondja, hogy nem szellent, az hazudik

– mondta Raj, aki szintén felhívta a figyelmet, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha valaki nem engedi ki a gázokat, mivel azok ilyenkor visszajuthatnak a véráramba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik