Élet-Stílus

Krizsán Lili az anorexiáról: Ez már körülbelül egy tízéves probléma

TV2
TV2
Két és fél hónapig kezelték kórházban.

Krizsán Lili, a Sztárban sztár leszek! egykori versenyzője a kiesése után döntött úgy, hogy orvosi segítséget kér. Akkor már évek óta küzdött anorexiával, a műsor alatt is alig evett valamit. Mindössze 44 kiló volt, amikor belekezdett a kezelésbe.

Kapcsolódó

Az énekesnő az Ébredj velünk! mai adásában arról mesélt, hogy a betegség már 12 éves korától ott volt az életében, amikor pedig belátta, hogy baj van, úgy tűnt, már késő. Bár szeret mindent maga megoldani, ez már olyasmi volt, amiről be kellett látnia, hogy egyedül nem fog tudni győzni.

Igazság szerint ez már egy körülbelül tízéves probléma. Senki nem gondolt arra, hogy ez egy súlyosabb dolog lenne

– mondta a 22 éves énekesnő, akit a családja kezdetben támogatott is az egészséges étkezésben.

A közös vacsorák azonban idővel elmaradtak, az énekesnő pedig egy ponton el is költözött otthonról, így a szülők már csak azzal szembesültek, hogy a lányuk minden alkalommal egyre soványabban érkezik látogatóba.

Miután önként kérte szakemberek segítségét, két és fél hónapon át kezelték. Először a vitaminhiányát orvosolták, ezt követően pedig pszichoterapeuta foglalkozott vele. Bár jobban van, a külsejét dicsérő bókokat még mindig nehezen fogadja. Fel is merült, hogy vissza kell mennie majd a kórházba, ő azonban nemet mondott erre a lehetőségre, a zenébe és az edzésbe kapaszkodik. Első saját dala májusban fog érkezni, ami nagy motivációval tölti el. Mint mondja, Tóth Gabi is sokat segít neki abban, hogy helyreálljon az önbizalma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik