Élet-Stílus

Hazaküldték a mindenórás nőt a kórházból, az autóban szülte meg a gyerekét

Getty Images
Getty Images
Egy parkolóban adott életet a babának.

Lauren Banks szülési fájdalmakat érzett, ezért férjével az észak-karolinai New Bernben található CarolinaEast Medical Centerbe siettek.

A Daily Mail szerint az orvosok azt mondták neki hogy, nem elég tág, a kórház is tele vannak, jöjjön vissza akkor, ha egy centivel tágabb lesz.

Azt mondta, sajnálja, hogy fájdalmaim vannak, de nem látja indokoltnak, hogy bent tartsanak

– emlékezett vissza a nő.

Hazaindultak, de nagyjából fél óra múlva Banks ismét vajúdni kezdett. Nem akartak visszamenni az előző kórházba, egy másik felé vették az irányt.

A nő fájdalmai viszont olyan erősek voltak, hogy muszáj volt félreállniuk egy parkolóba. Bansknél beindult a szülés, és az autó első ülésén életet adott a babának. Később megérkeztek a mentők és ellátták, majd visszavitték abba a kórházba, ahonnan korábban elküldték.

Amikor odaértünk, az egyik nővér úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna

– mondta a nő.

A kórház később azt közölte, hogy ők nem hibáztak, „a babák nem mindig az elvárásoknak megfelelően működnek együtt”, tették hozzá.

A pár most azt akarja, hogy a kórház legalább az orvosi számlájukat fizesse ki a kellemetlenségek miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik