Élet-Stílus koronavírus

A „maszk” volt a második szava a járvány alatt született kislánynak

Getty Images
Getty Images
A szülök vélhetően sokszor figyelmeztették egymást a home office alatt.

Már a második gyermekét várja a koronavírus-járvány alatt Hannah Reidy.

A klinikai pszichológus, aki a Mind Hong Kong jótékonysági szervezet vezérigazgatója, 2020 novemberében szülte meg első babáját, aki nem csak azért lett „pandémiás baba”, mert a járvány csúcsán született.

Reidy az SCMP-nek adott interjújában elmondta, hogy a kislány első szava a „mama” volt, másodszorra viszont a kissé szokatlan „maszk” hagyta el a száját.

A nő elmondta, hogy egyszer arról beszélgettek a férjével, hogy felveszik a védőeszközt, eközben pedig a kisgyerek az arcára mutatott, és azt mondta, hogy „maszk, maszk”.

A szülők home office-ban dolgoztak a tavalyi év nagy részében, így a kislány könnyen eltanulhatta tőlük a szót, főleg, hogy Reidy az egészségügyben dolgozik.

A pár most a második gyermekét várja, már nem kell mindig otthon dolgozniuk, és a maszkviselési szabályok is lazultak, így talán az új jövevény második szava már a „papa” lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik