Élet-Stílus

Gáspár Bea: Nekem fontosabb volt, hogy anya legyek, mint hogy magamat építsem

tv2
tv2
A lányainak azt tanácsolja, 30 éves koruk előtt azért menjenek férjhez.

Gáspár Bea egy friss interjúban arról beszélt, ma sem bánja, hogy szinte gyerekfejjel, tizenkilenc évesen ment férjhez. Ahogy fogalmazott, akkor a szerelem hajtotta, utána a hűség, majd az, hogy társra lelt, akit sohasem hagyhat magára. Ahogy Gáspár Bea mondja, a karrierépítés sosem lebegett a szemei előtt.

Nekem fontosabb volt, hogy édesanya legyek, mint hogy magamat építsem. Negyven évesen már van két felnőtt gyerekem, amit élvezek, ráadásul hatalmas ajándék az élettől, hogy túl a negyedik x-en is még lett karrierem, és azzal foglalkozhatom, amit szeretek. Könnyebb is így, hogy a lányok már önjárók, így én is a magam ura lehetek.

Mint mondja, nem nyomasztja lányait kéretlen tanácsokkal, ám valamivel mégis.

Nem szólok bele az életükbe, maguk hozzák meg a döntéseiket, csináljanak mindent úgy, ahogy jónak érzik. Jó lenne fiatal nagymamának lenni, de nem nyomasztom őket. Na jó, azt azért mondom nekik, hogy 30 éves korukig házasodjanak. Egy nő életében más jelentősége van a kornak, mint egy férfinál. Ketyeg a biológiai óra, és ugyan ma már kitolódott, hogy a nők mikor vállalnak gyereket, azért fontos, hogy minél fiatalabb az anyuka, annál kisebb a kockázat bármilyen betegségre vagy problémára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik