Élet-Stílus

Mint a totyogó veréb – így futnak az egykor szebb sportnapokat megélt kollégáink

A Restart előző részében két hősünk megtette az első lépéseket a változást hozó úton. Mivel még több mozgást javasoltak nekik, így Attila és Dávid két profival kiegészülve érkezik a Normafához egy fagypont alatti reggeli futásra. A futás végén összehasonlítják pulzusszámaikat. Dávid, noha erősen zihál, meglepően alacsony értéket produkál. Ezek szerint pszichésen hamarabb készült ki, mint fizikailag.

Dávid talpa határozottan harántsüllyedéses, emiatt lábfeje befelé pronál. Ha kiderül, hogy számára a futás a legoptimálisabb aeromozgás, akkor kiemelten ügyelnie kell a cipőválasztásra. Blanka, az atlétákra jellemző módon, a talppárnájára érkezik, s onnan egyből el is rugaszkodik, a sarka nem éri a talajt. Károly viszont gördülő technikával fut, azaz a sarkára érkezik, a külső talpélén gördül át, majd a lábujjairól tolja el magát a lebegő fázisba. Az egykor szebb sportnapokat megélt Attila technikája a totyogó verébre emlékeztet. Ne csodálkozzunk, hiszen, mint már említettük, csípőízületi problémával küzd az egykor világbajnok öttusázó. Valószínűtlen, hogy valaha visszatér a futópályákra:

SYNLAB, AZ OLIMPIAI CSAPAT LABORDIAGNOSZTIKAI PARTNERE!

Ön tudja a célját – legyen ez akár egyéni rekord megjavítása, fogyás, izomtömeg növelése vagy egészségesebb életmód-, mi tudjuk az odavezető utat!

A videó a SYNLAB támogatásával készült.

Olvasói sztorik