Élet-Stílus

Az 51 éves milliomos, aki azt mondta, „a szerelmet a szegényeknek találták ki”, összeházasodik egy 21 évessel

Rájött, mi is az a szerelem.

Brandon Wade 51 éves, ő hozta létre a Seeking Arrangements nevű oldalt, ami gazdag sugar daddyket köt össze fiatal nőkkel. Arról hírhedt, hogy korábban azt mondta

a szerelmet a szegényeknek találták ki.

Eddig háromszor nősült, de sosem gondolta volna, hogy megtalálja az igazit.

Dana Rosewell 21 éves, közgazdászhallgató, aki felregisztrált a Seeking Arrangementsre.

Összejöttek, Las Vegasban élnek és hamarosan meg is házasodnak. Ráadásul úgy, hogy lemondanak a váláshoz való jogáról – írta a Mirror.

Szerelmünk örök, időtlen és túlmutat ezen az életen

– nyilatkozta most Wade, aki arról is beszélt, hogy korábban azt hitte, a szerelem nem létezik, de Rosewell felnyitotta a szemét, mikor megismerkedett vele az oldalán.

Azt mondta, a szerelem az egyetlen dolog, amihez ragaszkodni kell ebben a valóságban. Rájöttünk, hogy bármi legyen is, még ha holnap minden egyes centem el is veszítem, amíg vele tartok ezen az úton, hogy felfedezzem a szerelmet, rendben leszek.

Egyikőjük sem akart házasodni, mikor megismerkedtek, de azóta megváltozott a véleményük, mert felismerték, mi az a szerelem, mondja a férfi.

Terveik szerint valahol a természetben kötik össze az életüket még a nyáron, nem kötnek házassági szerződést, mert Wade szerint nincs rá szükség, nem tervez elválni. Aláírnak egy lemondó nyilatkozatot is, amelyben kijelentik, lemondanak a váláshoz való jogukról.

2020 nyarán ismerték meg egymást, a nő írt rá a társkeresőn a férfire. Négy órán át cseteltek, amikor a férfi megkérdezte, nem utazhatna-e el hozzá Orlandóba, hogy elmehessenek valahova enni. Másnap találkoztak végül. Idén januárban volt az eljegyzésük.

Rosewell azt mondja, azért regisztrált a férfi társkeresőjére, hogy „sikeres gondolkozású” férfit találjon magának. Amikor Wade megkérte a kezét, azonnal igent mondott.

De semmi sem tipikus a kapcsolatunkban. Nagy a korkülönbség közöttünk, az emberek mindig megnéznek minket. Azt szoktam mondani az embereknek, hogy töltsenek el velünk öt percet, mielőtt véleményt formálnának rólunk. Nem az lesz, amit előtte gondolnak. A szerelmünk valódi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik