Élet-Stílus

Az éjszaka hőse: egyedül érkezett Szlovákiába egy 11 éves fiú Ukrajnából

Otthonától úgy 950 kilométert tett meg.

Mindössze egy nejlonzacskóval, egy útlevéllel és a kezére felírt telefonszámmal lépett át Szlovákiába egy 11 éves ukrán fiú – tette ki a Facebook-oldalára a szlovák belügyminisztérium.

A szlovák határtól mintegy 950 kilométerre fekvő, délkeleti Zaporizzsjából érkezett teljesen egyedül. Azért egyedül, mert a szüleinek otthon kellett maradnia.

 

Az önkéntesek azonnal enni és inni adtak neki, bevitték melegedni.

A kezére felírt szám és az útlevelében elhelyezett papír segítségével fel tudták venni a kapcsolatot a Szlovákiában élő szeretteivel, akik aztán érte mentek.

Mosolyával, vakmerőségével és elszántságával mindenkit megnyert magának, ami méltó egy igazi hőshöz

– írta a belügyminisztérium a posztban.

A fiú egy azok közül, akik Ukrajnából menekülnek az orosz invázió hatására valamelyik szomszédos, békés országba. Az ENSZ menekültügyi főbiztosának vasárnapi közlése szerint tíz nap alatt 1,5 millióan hagyták el az országot.

Az orosz-ukrán háborúval foglalkozó vasárnapi percről percre közvetítésünket itt éri el.

Kapcsolódó
Ukrajna kész a NATO-mentes jövőről tárgyalni, Zelenszkij közben megtorlást ígér
Az ukrán elnök szerint ki fogják űzni az orosz megszállókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik