Élet-Stílus

Robert De Niro: Meg kell állítanunk ezt az agressziót!

Getty Images
Getty Images
A színész szerint kétséges, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók eredményesek lesznek-e.

Robert De Niro az ukrajnai orosz invázióról is szót ejtett, amikor a Cambridge-i Egyetem hallgatói előtt beszélt – írja a BBC.

Az Oscar-díjas színészt vasárnap zsúfolásig megtelt terem fogadta az egyetemen. De Niro főleg a színészi pályafutásáról beszélt, de a hallgatók kikérték a véleményét az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban.

A színész elmondta, vannak olyan események a világban, amikor igenis muszáj megszólalni mindenkinek, aki megteheti.

Látod, mi történik most Ukrajnában! Tennünk kell valamit, hogy megállítsuk ezt az agressziót!

– mondta a színész, aki a jó és a rossz harcaként jellemete a helyzetet.

De Niro szerint nem biztos, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók működnek majd, szerinte kétséges, hogy elég szigorúak és hatásosak lesznek-e. De Nirót aggodalommal töltik el a nukleáris fegyverek is, és hogy az orosz elnök ezek bevetésével fenyegetőzik.

Nem tudom felfogni, hogy itt tart a világ

– mondta.

A színész később a demokrácia fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a világon továbbra is a józan ész uralkodjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik