Élet-Stílus

Britney Spearst meghívták a Fehér Házba

Christopher Polk / Getty Images for iHeartMedia
Christopher Polk / Getty Images for iHeartMedia
Szeretnék, ha saját szavaival mesélné el a történetét.

Britney Spears szabadulásától hosszú hónapokig volt hangos a nemzetköz sajtó. Az énekesnő több mint egy évtized után járhatja újra a saját útját anélkül, hogy zsarnokoskodó apja rendelkezne felette. Mint kiderült, a sztori Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusát is érdekli, decemberben ugyanis levelet küldtek neki, melyben gratuláltak a győzelméhez, és meghívták a Fehér Házba, hogy mesélje el a történetét.

Az énekesnő Instagramon osztotta meg a hivatalos invitálásról szóló bizonyítékot, posztjában pedig leírta, hogy amikor a levelet kézhez kapta, még nem állt készen beszélni, de nagyon hálás a Fehér Ház figyelméért, aminek hála úgy érzi, végre meghallja őt a világ.

A levél miatt úgy éreztem, meghallottak és életemben először számítok! Egy olyan világban, ahol a saját családod ellened fordul, valójában nehéz olyan embereket találni, akik megértenek és empátiát mutatnak! Még egyszer mondom, nem azért vagyok itt, hogy áldozat legyek, bár én vagyok az első, aki bevallotta, mennyire zavaros ez az egész. Segíteni akarok másoknak kiszolgáltatott helyzetekben, hogy vegyék kezükbe az életüket és legyenek bátrak

– írta Spears, hozzátéve hogy nagyon hálás a meghívásért.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Britney Spears (@britneyspears) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik