Élet-Stílus

A szülőszobában végződött a negyedik Tinder-randi

A Brisbane-ben élő Alyssa Hodge a Tinderen ismerkedett meg Max Silvyvel.

Egy szeptemberi napon lett volna a negyedik randijuk, úgy volt, hogy a nő a reptéren veszi fel a céges útról hazatérő Maxet, de végül a kórházban találkoztak – a nyolcadik hónapban levő Alyssának elfolyt a magzatvize, így a férfi kapott egy üzenetet:

Bocs, taxival kell jönnöd. Megyek szülni.

Amint az a Daily Mail cikkéből kiderül, Max nem lepődött meg, hogy ilyen furcsa helyzet állt elő, hiszen amikor Alyssa elkezdett ismerkedni a Tinderen, már hathónapos terhes volt – és ezt természetesen jelezte is a randiappon.

Arra azonban egyikük sem számított, hogy a negyedik találkájuk ilyen körülmények között zajlik majd.

Onnantól még napokig elhúzódott a dolog, a baba megszületése még váratott magára, ők azonban ebben az időszakban végig együtt voltak, és szoros kapcsolat alakult ki közöttük: a férfi nagyon sokat segített neki az első napokban, és ez úgy tűnik, megpecsételte a kapcsolatukat.

A nő anyja eleinte kissé furcsállta a kapcsolatot, de a furcsa pár azóta együtt neveli a kis Ollie-t, és hamarosan össze is költöznek.

@alyssa_jane01 My tinder date was at my birth! #storytime #motherhood #birthstory #fyp #mothersoftiktok #babies #teenmum #babiesoftiktok #motherhood #postpartum ♬ Can't Help Falling in Love - Haley Reinhart

Ajánlott videó

Olvasói sztorik