Élet-Stílus

Shia LaBeouf és barátnője első gyereküket várják

Fred Duval / FilmMagic / Getty Images
Fred Duval / FilmMagic / Getty Images
Még 2016-ban házasodtak össze, két évvel később azonban elváltak.

Nagyon úgy néz ki, hogy Shia LaBeouf és barátnője, a szintén színész Mia Goth első gyereküket várják. A People magazin közzétett egy fotót a színészről, amin Kaliforniában sétálgat, a fehér felsője alól pedig kilátszik a már megnőtt terheshasa is. Goth és LaBeouf még 2016-ban házasodtak össze, de 2018-ban szakítottak, majd újra összejöttek.

Még Lars von Trier A nimfomániás második részének forgatásakor ismerkedtek meg egymással, később, 2014-ben pedig Goth szerepelt egy videóklipben, melyet LaBeouf rendezett.

Shia LaBeouf kapcsán 2020 decemberében írtunk részletesebben, amikor akkori barátnője, FKA Twigs fizikai és szexuális bántalmazás miatt beperelte.

Kapcsolódó
Hollywood új királyának indult, de traumái a szakma bizarr különcévé tették
Shia LaBeouf igazi poszterfiú. Csak épp nem az amerikai álomé, hanem a feldolgozatlan gyerekkori traumáké és a mentális problémáké. Évekig nevettünk rajta, zaklatási ügyén már csak szomorkodni lehet, mégis ő mozdíthatja ki a patthelyzetből a metoo-ügyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik