Élet-Stílus

Először nevel fiókát egy azonos nemű pingvinpár

David Merron Photography / Getty Images
David Merron Photography / Getty Images
Különleges újévi ajándékot kapott a New York-i állatkert egyik pingvinpárja. A két hím, Elmer és Lima fiókája január elsején bújt ki a tojásból.

Először keltett ki fiókát azonos nemű pingvinpár a New York-i állatkertben – írja a CNN. A nevelőszülő Humboldt pingvinpár 2021 őszén, a jelenleg is tartó költési időszak kezdetén jött össze. Elmer 2016-ban, Lima 2019-ben jött világra.

Előbbi az Elmer ragasztómárkáról kapta a nevét, mert a gondozók azzal ragasztották össze a tojását, amikor a biológiai szülei véletlenül összetörték. Későbbi párjával, Limával hasonló okokból kapták a tojást, amit kikelthettek.

A pingvineknél a hímek és a nőstények felváltva melegítik a tojásokat. A biológiai szülők azonban néha, véletlenül összetörik, vagy nem megfelelően melegítik a tojásokat, és előfordulhat, hogy folyton összevesznek azon, hogy mikor, kinek kellene a tojásra vigyáznia. A gondozók ilyenkor elveszik, és nevelőszülőkre bízzák a veszélyeztetett tojást, a biológiai szülők pedig egy műtojást kapnak.

Elmer és Lima nem az egyetlen azonos nemű pingvinpár a világon, hímpárok élnek még Berlinben és Sydney-ben, egy nősténypáros pedig Spanyolországban lakik.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik