Élet-Stílus

Bement a lakásba és ott kézbesítette a csomagot a futár, mert nem nyitottak neki ajtót

A címzett otthon volt, csak aludt. Azt mondta, nem tesznek feljelentést.

Furcsa módon teljesített egy rendelést egy futár az angliai Hartlepoolban.

A Mirror azt írja, a Hermes cég egyik futára csomagot kézbesített egy nőnek, becsengetett hozzá, de semmi választ sem kapott. Ahelyett, hogy letette volna a csomagot vagy átvitte volna a szomszédhoz, egész egyszerűen benyitott, és lerakta az előszobában.

Később kiderült, hogy a nő, Tesside Live végig otthon volt, csak aludt.

Live a Mirrornak elmondta, hogy hallotta, hogy valaki kopogtat az ajtaján, de rögtön visszaaludt, mivel meg sem fordult a fejében, hogy bárki benyitna.

Később a párja elmondta neki, hogy mi történt, de a nő először nem hitte el. A férfi azonban megmutatta neki az e-mailt, amit a futár küldött a kézbesített csomagról, a nő ekkor szembesült vele, hogy a futár valóban a lakásban járt.

A nő azt mondta, hogy fogalma sincs, hogy ki lehetett a futár, és hogy nem egyeztettek a szállítási időpontról sem a céggel. Live hozzátette, hogy szerencséje, hogy aludt, különben nagyon megijedt volna a lakásban járkáló idegentől.

A pár ugyanakkor nem tett feljelentést a cég ellen, a nő azt mondta, bár zavarja a váratlan látogatás, végsősoron viccesnek találja a dolgot.

Egy barátja azt mesélte, hogy hasonló dolog történt meg vele, csak az ő esetében egészen a kanapéig hozta a csomagot a futár, és ott adta át neki.

A Hermes szóvivője azt mondta, hogy már felvették a kapcsolatot a helyi egységgel és beszéltek az érintett futárral. Megígérték, hogy gondoskodnak arról, hogy ilyen eset többet ne forduljon elő náluk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik