Élet-Stílus

David Attenborough „pingvintáncot” tanult az Északi-sarkvidéken, hogy melegen tartsa magát

Finnország északi részén mínusz 18 fok volt, az ismert természettudós a tánc mellett takarókkal, melegvizes palackokkal és hat kabáttal védekezett a hideg ellen.

Tánccal próbálta melegen tartani magát Sir David Attenborough, amikor a BBC One Green Planet című sorozatának egyik részét forgatták az Északi-sarkvidéken – írja a Daily Mail.

Az epizódot még 2020 februárjában vették fel, közvetlenül azelőtt, hogy a világ leállt a Covid-járvány miatt. A felvételt viszont csak most mutatták be, miután vasárnap levetítették az új részt a csatornán.

A forgatás idején mínusz 18 fok volt Finnország északi részén, a stáb pedig mindent megpróbált, hogy kibírja a brutális hideget, köztük az akkor 93 éves Attenborough is.

Mike Gunton producer elmondta, hogy megkérték a helyieket, hogy adjanak tippeket, hogyan tudnák melegen tartani magukat. Az egyik hangtechnikus elmondta, hogy korábban együtt dolgozott olyan bennszülöttekkel, akik elég sajátos módon harcolnak a hideg ellen, úgynevezett „pingvintáncot” lejtenek.

A tánc során lábujjhegyre állnak, majd ütemes mozdulatokkal „rugózni” kezdenek, miközben úgy mozgatják a karjaikat, mint a pingvinek, hogy serkentsék a vérkeringést, és kibírják valahogy a hideget.

A producer és Attenborough mellett Patrick Avery orvos is megpróbálta imitálni a mozdulatokat.

A tánc annyira viccesre sikeredett, hogy a stábtagok sem bírták ki nevetés nélkül, viszont elérte a kívánt hatást.

Ez tényleg működik!

– mondta Gunton.

A sorozat egy másik producere, Rosie Thomas azt mondta, hogy a finnországi fagyban az akkumulátorok is nagyon gyorsan lemerültek, és a drónjaik sem működtek megfelelően.

Attenborough a „pingvintáncon” kívül is mindent megtett, hogy melegen tartsa magát. A stábtagok elmondása szerint takarókkal és melegvizes palackokkal védekezett a hideg ellen, de volt, hogy egyszerre hat kabátot vis magára vett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik