Élet-Stílus

Holttestet vittek a postára a nyugdíjáért, szerintük még élt, amikor elhagyták a házat

Két ír férfi, akiket azzal vádolnak, hogy egy halott férfit vittek a postahivatalba, hogy kérjék a nyugdíját, azt állítják, hogy még élt, amikor elhagyták a házat. A jelentések szerint egy 60-as éveiben járó férfival mentek be egy postahivatalba a délkelet-írországi Co Carlowban, hogy felvegyék a nyugdíjpénzt. A harmadik férfit a másik kettő látszólag megtámasztotta, mire egy nő gyanút fogott, és felhívta a rendőrséget.

Gareth Coakley volt az egyik érintett férfi, aki barátjának segített elvinni a nagybátyját a postára, most azt mondta a Sunday Worldnek, hogy az elhunyt férfi, egy pohár vizet kapott inni, mielőtt elmentek.

Az ír rendőrség szóvivője a boncolást követően azt nyilatkozta, nem gyanakszanak bűncselekményre.

Coakley szerint a férfi beteg volt ugyan, de még élt, amikor elindultak a postára, vizet adott neki, és valószínűleg a postán halt meg:

Aligha fogunk egy halott embert végigvonszolni az úton, az isten szerelmére. Még életben volt, és a boncolás be fogja bizonyítani, hogy volt víz a szervezetében, és hogy mikor halt meg

– mondta.

Amikor arról kérdezték, hogy pontosan mi történt a postahivatalban, Gareth szerint egyre nehezebb lett, aztán elkezdett a padlóra csúszni, és nem tudta tovább tartani. Az emberek megpróbálták megmenteni, még defibrillátort is szereztek, de addigra a férfi már nem élt. Az ügyet a rendőrség vizsgálja, de egyelőre nem emeltek vádat senki ellen az ügyben. Gareth aztán a szemtanúk szerint megijedt a holttestet látva, és gyorsan elhagyta a postát, de reméli, a vizsgálat őket fogja igazolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik