Élet-Stílus

Kikötötték, hogy meleg pár nem veheti meg a házukat

Egy vallásos házaspár rögtön elállt az üzlettől, ahogy kiderült, a vevők egy párt alkotnak. Az ingatlaniroda azonnal kivette kínálatából a házat.

Egy házaspár megtiltotta egy meleg párnak, hogy megvegyék a házukat, mert szerintük a homoszexualitás ellentmond a vallási meggyőződésüknek – írja a Daily Mail.

Luke Whitehouse és Lachlan Mantell beleszeretett egy három hálószobás ikerházba az angliai Coulsdonban.

Az ingatlant január 15-én szerették volna megnézni, beszélték is a tulajdonosokkal, Luke Mainnel és feleségével, Joanna Brunkerrel. Később azonban kaptak egy üzenetet a házaspártól, hogy már nem aktuális a találkozó, mivel kapcsolatuk ellentétes „Isten szavával”.

 Szeretnénk tisztázni, hogy nem vagyunk hajlandóak két, partnerkapcsolatban élő férfinek eladni a házunkat

– írták.

Miután az egyik férfi érdeklődött a házi iránt, azt kérték a tulajdonosok, hogy írjanak magukról pár sort. Leírták, mivel foglalkoznak, honnan származnak, és persze a keresztnevüket is, a házaspár vélhetően ekkor jött rá, hogy egy meleg párról van szó.

Az első 10 másodpercben nevettem, azt hittem, hogy ez egy vicc. Ideges lettem, és sírva hívtam az édesanyámat. A homofóbia még mindig létezik!

– mondta az egyik férfi.

Az ingatlaniroda a pár elnézését kérte, sajnálatukat fejezték ki, és jelezték, hogy kiveszik a kínálatukból a házat, mivel a tulajdonosok álláspontja teljesen ellentétes a nézeteikkel és értékrendükkel.

A két férfi azt mondta, most már akkor sem vennék meg a házat, ha bocsánatot kérnének tőlük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik