Élet-Stílus

Kutyája orvosi számláira gyűjtött a neten, de kiderült, hogy az állat már nem él, ezért letartóztatták

readyfor.jp
readyfor.jp
A japán nő közel ötmillió forintnyi pénzt szerzett így, mielőtt lebukott volna.

Letartóztattak egy 26 éves japán nőt, akit azzal vádolnak, hogy közel 1,85 millió jent gyűjtött össze az elpusztult kutyája orvosi számláira – írja a helyi beszámolókra hivatkozva a Business Insider.

A Yamatotakadában élő Szudó Kanna kezein január 13-án kattant a bilincs, miután az ügyben csalási kísérlettel vádolták meg. A Yomiuri Shimbun nevű japán lap szerint a jelenleg munkanélküli Sudo pedig azóta be is ismerte a csalást.

Az Asahi News szerint az eb, Toi még augusztusban pusztult el, de Sudo október 29. és december 13. között legalább háromszor osztotta meg az adománygyűjtő felhívását, melyben minden alkalommal beszámolt arról is, hogy ő még mindig reménykedik abban, kutyája túléli a beavatkozást, amit a gyűjtésből kíván finanszírozni.

Sudo a vallomása alapján valóban azért gyűjtött pénzt, hogy a kutyája orvosi számláit fedezni tudja, de azt nem árulta el a felhívásaiban (és az adománygyűjtő oldal szövegében sem), hogy az állat már nem él – számolt be a Mainichi Shimbun angol nyelvű kiadása.

Az oldalon Sudo azt állította, hogy Toi kritikus szívproblémában szenved, és képeket is posztolt a kölyökről, valamint az orvosi leleteiről.

Toinak súlyos szívbetegsége van. (…) Nem akarom feladni, mert nincs elég pénzem

– idézi az Insider az gyűjtés szövegét, ami így folytatódik:

„Természetesen minden támogatást, amit a gyűjtési időszak hátralévő részében kapunk, Toi orvosi költségeire fordítjuk. Ha a fent felsorolt kezelési költségek nem haladják meg az általatok támogatott összeget, a fennmaradó összeget Toi jövőbeli állatorvosi vizsgálataira és gyógyszereire fogjuk fordítani.”

Az adománygyűjtést 407 ember támogatta, és összesen 1 844 500 japán jen gyűlt össze, ami kicsivel több 5 millió forintnak felel meg. Bár a honlapon még elérhető Sudo gyűjtése, a csalás felfedezése óta már nem lehet adományokat küldeni neki.

A közösségi gyűjtésnek felületet biztosító Readyfor nevű oldal egyelőre nem reagált az ügyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik