Élet-Stílus

Négygyermekes anya halálát okozta a menetiránnyal szemben közlekedő autós

A michigani nő hatéves kisfia kórházba került; a vétkes sofőr ellen több nyomozás és eljárás is folyt.

Nagy sebességgel, menetiránnyal szemben haladt a michigani St. Clair megyében egy autós január harmadikán, majd nekiütközött egy szabályosan közlekedő járműnek. Mindkét kocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette.

A vétlen sofőr egy négygyermekes anya, a 33 éves Teah Owens volt.

A Fox2Detroit szerint az autó hátsó ülésén Owens hatéves fia, Mason ült, aki a baleset következtében combcsonttörést, kulcscsonttörést és koponyaűri vérzést szenvedett. A kisfiút kórházba szállították, állapota stabil.

A család az interneten gyűjt pénzt Teah Owens temetésére és Mason kórházi számláira.

A detroiti lap azt írja, hogy a vétkes sofőr nem is ülhetett volna a volán mögé, méghozzá vezetési jogosultságának szüneteltetése miatt, amit gondatlan közúti veszélyeztetés miatt szabtak ki; a férfit legutóbb egy hónappal ezelőtt tartóztatták le – épp azért, mert járművezetéstől való eltiltása ellenére ismét volánhoz ült.

A nő – és a saját – halálát okozó 25 éves férfit időközben egy teljesen más jellegű bűncselekménnyel is kapcsolatba hozták: a FOX 2 szerint a férfi kiskorúakkal folytatott szexuális témájú beszélgetéseket az interneten. A tragikus baleset előtt két nappal a férfit egy online garázdálkodó pedofilokat leleplező csoport csalta tőrbe, majd a bizonyítékot átadták a rendőrségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik