Élet-Stílus

Ötven dollárral jutalmazta volna a diákját, aki végigolvassa az egyetemi kurzusa leírását – senki nem ugrotta meg a lécet

Az amerikai professzor így akarta letesztelni, elolvassák-e a hallgatók a kurzusok leírásait, és legnagyobb bánatára lesújtó eredményre jutott.

Az egyetemeken minden félév elején közzéteszik a meghirdetett kurzusok olvasmánylistáját és tanterveit. De vajon alaposan elolvassák-e a hallgatók ezeket a tanterveket? – ennek próbált utánajárni Kenyon Wilson, a Chattanoogai Tennessee Egyetem előadóművészeti tanszékének helyettes vezetője.

A CNN azt írja, hogy a professzor az őszi félévben az egyik zenei szemináriumának a tanmenetében kísérletképpen elrejtett egy üzenetet egy az egyetemen található számzáras szekrény számával és a számsorral, ami kinyitja a szekrényt. A szekrényben pedig ötven dollárt (16 ezer forintot) várta a figyelmes olvasót.

Azonban a bankjegy még a félév végén is a helyén volt, szóval senki nem olvasta el elég figyelmesen a tanmenetet.

Akadémiai trópus, hogy senki sem olvassa el a tantervet. Ez analóg a szoftverek telepítésekor a felhasználási feltételekhez: mindenki arra kattint, hogy elolvasta, pedig soha senki nem olvassa el őket

– mondta Wilson a CNN-nek, majd hozzátette, hogy a tanterve általában nem sokat változik, de a Covid protokollok miatt ezúttal volt néhány új információ, amelyek miatt fel is hívta az órát felvevő 71 hallgató figyelmét arra, hogy olvassák el rendesen a szöveget.

Amikor Wilson betette a jutalmat a szekrénybe, egy cetlit is hagyott benne, amin ez állt: „Gratulálok! Kérem, hagyja meg a nevét és a dátumot, hogy tudjam, ki találta meg”.

A professzor azt is figyelte, hogy próbálta-e valaki megbabrálni a zárat, de ilyet sem tapasztalt.

„Nagy reményeket fűztem hozzá, és ugyanúgy örülnék ennek a beszélgetésnek, ha valamelyik diákom találta volna meg az első héten” – mesélte a CNN-nek Wilson, aki megvárta a félév végét – majd egy Facebook-bejegyzésben fedte fel a kísérlet eredményét.

Szerencsére sem a professzort sem a hallgatóit nem viselte meg különösebben, hogy senki nem csapott le a pénzjutalomra.

Haley Decker, aki nemrég végzett az egyetemen, így Wilson óráinak (beleértve a szóban forgó zenei szemináriumnak is) a hallgatója volt, a CNN-nek azt mondta: őt az egész teljesen meglepte, de nagyon viccesnek tartja a dolgot.

Ez az óra jellemzően minden félévben ugyanolyan formátumú, így a diákok tudják, mire számíthatnak, és nem szánnak időt arra, hogy olyan behatóan olvassák el a tantervet, ahogyan kellene

– írta le a hallgatók és a tanmenetek általános viszonyát, majd azt is elmesélte, hogy a hallgatótársai egytől egyig zseniális ötletnek tartják Wilson professzor meglepetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik