Élet-Stílus

Piranhák ették meg a horgászt, aki egy méhraj elől ugrott a tóba

André Bader / EyeEm / Getty Images
André Bader / EyeEm / Getty Images
A barátaival horgászott három férfi Brazíliában, a Rio de Janeirótól északra fekvő, Brasilandia de Minasban, egy tó partján, október 30-án. Amikor egy méhraj támadta meg őket, mindhárman vízbe vetették magukat, egyikük azonban már nem tudott kiúszni – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Mirror című brit bulvárlap.

Az áldozat holttestét másnap különleges búvárok találták meg, nagyjából négy méterre a parttól. Mire sikerült partra húzni, a 30 éves férfi arcának és testének egy részét felfalták a tóban hemzsegő piranhák.

A hatóságok balesetnek minősítették a tragikus esetet. Azt nem tudni, hogy a férfi először fulladt-e meg, és a piranhák csak az után estek neki a testének, vagy a  ragadozó halak szerepet játszottak a halálában.

Dél-Amerika folyóiban és tavaiban nagyjából harminc piranhafaj él. A csontos halak közül ők rendelkeznek az egyik legerősebb harapással. Emberre ritkán támadnak, leggyakrabban akkor, ha valaki halászok közelében úszik, mert a csali, illetve a hálóban vergődő halak jelenléte a vonzza és ingerli a ragadozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik