Élet-Stílus

„Azt hittem, a Tinder-randim felültetett, mikor eltűnt, de sokkal rosszabbat tett”

Nem is tűnt el. Vagyis valami eltűnt, de nem ő.  

Egy-egy randevú igazán szörnyen tud végződni, sokaknak lehet ilyenről emléke. Van Ashleigh-nek is, ő a TikTokon meg is osztotta tapasztalatát.

A Tinderen ismerkedett meg Paullal, több hónapon át csak beszélgettek, mire végre találkoztak is. Nehezen tudták összeegyeztetni az idejüket, de mikor a férfi megtudta, hogy Ashleigh a lakóhelyéhez közeli beváráslóközpontban van, felajánlotta, odamegy, hogy találkozzanak. Kezet ráztak, megölelték egymást, és mivel a fiatal nő egy barátjával volt ott, Paul mindkettejüket meghívta enni, „nagyon kedves srácnak” tűnt.

Amint az étterem bejáratához értünk, elkezdte tapogatni a nadrágját, és azt mondta, »Istenem, az autóban hagytam a pénztárcámat«.

– idézi a Mirror. Mondta nekik Paul, hogy várjanak rá ott, hogy mielőbb asztalt kapjanak.

Már több mint egy negyed óra eltelt, de Paul nem érkezett vissza, Ashleigh és barátja azt gondolták, felültette őket, úgy döntöttek, átmennek a McDonald’s-ba. A lányt eléggé elszomorította, hogy nem jött vissza a srác, és már nem igazán volt kedve egy steakvacsorához.

Mentek ki az étteremből, ahol feltűnt nekik Paul kocsija. Úgy döntöttek, odamennek és kérdőre vonják.

„A barátom odament az autóhoz és felsikoltott”, Ashleigh is odafutott, mi történik.

Benéztem és láttam ezt a férfit teljesen meztelenül. Lehúzta az ablakot és azt mondta, »nem akartok hármasban szexelni«?

@hai_im_ashleigh_

Story time? #tindernightmare

♬ The algorithm wouldnt like the original sound name - Cursed Mashups

Ajánlott videó

Olvasói sztorik