Élet-Stílus

„Picit vegyél vissza, mert rengeteg vagy!” – szólt rá Csuti a rajta poénkodó Kulcsár Edinára

rtl klub
rtl klub
Kulcsár szerint nagy baj, ha férje nem tudja, mikor viccel és mikor beszél komolyan.

Már egy ideje nem vitatkoztak Kulcsár Edináék a Nyerő Párosban, szóval a legutóbbi adásban épp itt volt az ideje: a páros játékukat több mint kilenc perc alatt teljesítették, de Csuti úgy emlékezett, ez a szám hét perc lehetett. Kulcsár Edina aztán viccesen froclizni kezdte férjét, hogy egyébként sem emlékszik soha semmire.

Csinálj valamit a memóriáddal, mert ezt katasztrófa, édesem. Botrány, elmondok neki valamit, és a veszekedéseink is ebből adódnak. Csináljunk papírokból memóriakártyát, gyere!

– fogalmazott a szépségkirálynő. Csutinak ez nem tetszett.

Lazítsál, picit vegyél vissza, mert rengeteg vagy. Úgy. Ne kiabáljál velem!

Majd Kulcsár elvonult a kanapéra, ahol a végén aztán el is sírta magát. Mint kiderült, Csuti nem értette, hogy viccelni akar vele a felesége, Kulcsár Edina szerint közel hat év párkapcsolat után már illene tudni, mikor poénkodik a másik. Továbbá az sem tetszett neki, hogy férje csendre intette.

Hadd legyek már feszült, hadd sírjak már, ha ez jön belőlem. A kommunikációd miatt vagyok most ilyen. Nekem bántó volt, ahogy mondtad. Feszült vagyok, ilyen ez a játék, nem tudok mit csinálni. Megint az van, hogy minimálisan se tudsz megvigasztalni. Amikor arra vágyik az ember, hogy oda gyere és megölelj, te ezt csinálod.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik