Élet-Stílus

Krausz Gábor a kábítószerről: Úgy gondoltam, adok magamnak két évet erre, de több lett belőle

tv2
tv2
Fiatalon próbálta ki, de le tudott állni a drogokkal.

Nemrég megjelent Krausz Gábor könyve, a Családom és egyéb receptfajták, melyben arról is írt, egyszer Amerikából is kiutasították.

Kapcsolódó

A Bors most megszólaltatta a séfet a könyvről, aki arról beszélt a lapnak, hogy a kábítószerrel is meggyűlt a baja korábban.

Nagyon naiv voltam, amikor ezt a szakmát kezdtem. Szerencsére, fiatalon nem kerültem soha olyan társaságba, ahol kipróbálhattam volna a drogokat. Külföldön bekerültem az első komolyabb munkahelyemre, akkor nem igazán értettem, hogy a tizennyolc-húszéves srácok hogyan bírják a munkát reggel nyolctól éjfélig úgy, hogy utána bulizni mennek és már kezdik is a következő napot. Ezt hetente többször is megcsinálták. Eszembe sem jutott, hogy bármiféle kábítószert használhatnak. Én harminc évesen kerültem először olyan helyzetbe, amikor elgyengültem és nem tudtam nemet mondani. Szerintem ennek is köszönhetem azt, hogy nem vittem túlzásba, nem lettem függő.

Részletezte is, hogyan pottyant bele ebbe az egészbe:

Az egyik buliban megismerkedtem egy lánnyal: jót beszélgettünk, tetszettünk egymásnak, de éreztem, hogy késő van, már eleget ittam. Valószínüleg az alkohol és a lány együttes hatása túl erős volt, én pedig túl gyenge. Nem tudtam nemet mondani: bevettem a tablettát, amit a lány nyomott a kezembe. Rövid időn belül kijózanodtam, és voilá, mindenki kedves és szimpatikus lett körülöttem, megszűntek a gátlások, és pörögtünk tovább az éjszakában. Harmincévesen sokkal jobban utánajártam az interneten, amikor kaptam valamit, mert nem tudtam, hogy milyen kábítószerek vannak. Úgy voltam vele, hogy fiatal és szingli vagyok, messze élek az otthonomtól, dolgozom reggeltől estig. mikor, ha ne most éljek? Úgy gondoltam, hogy adok magamnak két évet erre, de sajnos, több lett belőle… boldog vagyok, hogy le tudtam állni

– fogalmazott Krausz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik