Élet-Stílus

Először vádoltak meg pornószínészeket nemi erőszakkal Franciaországban

Pichsakul Promrungsee / Getty Images
Pichsakul Promrungsee / Getty Images
Négy pornószínészt vettek őrizetbe és vádoltak meg nemi erőszakkal Franciaországban. A letartóztatások egy évvel az után történtek, hogy egy nő elsőként elkezdett nyíltan beszélni az iparágban zajló borzalmakról.

Visszaélésekről, zaklatásról, kényszerről és erőszakról beszélnek azok a francia nők, akik elérkezettnek látták az időt arra, hogy lerántsák a leplet a pornóipar sötét titkairól – írja az Unilad című brit bulvárportál.

Az egyikük azt mondta, egy olyan jelenet leforgatására vették rá, amelyik után napokig fájdalmai voltak, egy másik pedig azt, hogy herpeszt kapott egy színésztől, aki nem viselt óvszert a forgatáson, és hazudott a nemi úton terjedő fertőzéséről. Többen számoltak be arról, hogy sokszor kellett olyasmit csinálniuk a kamerák előtt, amit korábban nem beszéltek velük, így bele sem egyeztek.

A nyomozás során a rendőrök több mint ötven áldozatot azonosítottak. Az első eset Franciaország történetében, hogy a pornóipar szereplőit szexuális bűncselekmények elkövetésével vádolják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik