Élet-Stílus

Ki akarta dobni az idős nő, de szóltak neki, hogy az egy 850 millió forintot érő gyémánt

Andrew Brookes / Getty Images
Andrew Brookes / Getty Images
Egy hetvenes éveiben járó brit nőnek régóta hobbija, hogy bizsukat és olcsó ékszereket vesz bolhapiacokon és garázsvásárokon. Nemrég úgy döntött, megszabadul a kacatjai nagy részétől, többek között egy százforintos méretű ékkőtől. A bóvlinak hitt, kidobásra szánt kőről azonban kiderült, hogy egy nagyjából 2 millió fontot (kb. 853 millió forintot) érő gyémánt – írja a BBC.

Amikor a northumberlandi nő úgy döntött, megszabadul a csecsebecséi nagy részétől, két kupacot csinált belőlük. Az egyikbe kerültek azok, melyek érhettek valamit, ezeket elvitte egy ékszerekre specializálódott aukciósházba. A másik kupacba pedig azok a dolgok kerültek, melyek mehettek a szemétbe, mert biztosan értéktelenek. A nő a gyémántot először az utóbbiba rakta, de aztán szomszédja meggyőzte, hogy nézesse meg, mielőtt elhajítja.

Mark Lane, a North Shields-i Featonby’s aukciósház becsüse azt mondja, először ő is azt hitte, az olcsó bizsuk között, egy dobozban heverő kőről, hogy cirkónia, vagyis szintetikus gyémántutánzat. A doboz napokig állt az asztalán, mire eszébe jutott, hogy letesztelje. Amikor a gép azt mutatta, hogy a kő valódi gyémánt, nem akarta elhinni.

Lane Londonba küldte, és belga szakértőkkel vizsgáltatta meg a követ, akik igazolták, hogy 34 karátos gyémánt, melynek az értéke nagyjából kétmillió font. A névtelenséget kérő nőt sokkolta a felfedezés, azt mondta már nem emlékszik, honnan szerezte a követ, ahogy arra sem, hogy mióta van nála.

A gyémántot jelenleg Londonban őrzik, ahol november 30-án árverezik majd el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik