Élet-Stílus

Szennyvizet zúdított egy repülő a kertjében pihenő windsori férfire

Greg Bajor / Getty Images
Greg Bajor / Getty Images
Egy borzalmasan hangzó eset került szóba egy angliai légügyi fórumon. Egy brit férfi, egy július közepi napon Windsorban, a kertjében pihent, amikor egy felette elhaladó repülőgép fekáliával terítette be a kertet.

A fórumon elhangzott, hogy a nagyjából Windsor központjában élő férfit, és a napernyőit teljesen beborította a szennyvíz. Szakértők elmagyarázták, hogy egy ilyen eset több tényező miatt is rendkívül ritkának számít – írja a BBC.

A repülőkön a szennyvíz egy tartályban gyűlik, amit rend szerint, landolás után, a reptéren ürítenek ki. Évente néhány alkalommal előfordul, hogy a szennyvíztartályt menet közben kell kiüríteni, de ezt nem lakott terület fölött szokták megtenni, és a szennyvíz, a magasság miatt fagyott állapotban ér földet. A tartályban lévő fertőtlenítőszerek miatt ezt az anyagot „kék jégnek” hívják.

A windsori férfi esetében történhetett valami rendkívüli, ami miatt lakott terület fölött ürült ki egy alacsonyan szálló gép szennyvíztartálya, melynek tartalma, a nagy meleg miatt folyékony állapotban ért földet.

A szennyvizet a windsori kertre ürítő gépet üzemeltető légitársaság nevét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit lehet tudni, hogy a központja Angliától nagyon távol van. Az érintett férfi megkereste a céget, mely először tagadta, hogy a kérdéses időpontban elrepült volna egy gépe Windsor fölött, de amikor a férfi szembesítette a társaságot a nyilvánosan elérhető légiforgalmi adatokkal, elismerte, hogy valóban volt egy repülője a térségben.

Mivel a férfit különösebb kár nem érte, csak a napernyői mentek tönkre, úgy döntött, nem tesz további lépéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik