Élet-Stílus

„Kiemelten fontos” az első randin szexelni egy nő szerint – el is mondta, miért gondolja így

Egy rossz tapasztalatából ezt a következtetést vonta le.

Eve Culling a TikTokon azt osztotta meg, miért változtatta meg a randizási szokását, és miért „kiemelten fontos” már az első randin lefeküdni a másikkal.

Nemrégiben egy férfivel randizgatott a 21 éves nő, 10-15-ször is találkoztak, mielőtt lefeküdtek volna egymással, lassan akartak haladni.  De még mielőtt szexeltek volna, Culling megkérdezte a férfit, hogy vannak-e furcsaságai az ágyban, mire azt a választ kapta, nincs semmi őrültség.

Aztán eljutottak a szexig, ami az elején tökre rendben volta a nő szerint. Aztán a férfi elkezdett mocskosan beszélni hozzá, ami szerinte szexi, csakhogy nem így. „Bármi mást mondhatott volna, mint amit mondott.”

Azt akarod, hogy teherbe ejtselek? Igen? Azt akarod, hogy egy babát tegyek beléd, hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy? Igen, azt akarod, hogy teherbe ejtselek?

– mondta neki szex közben a férfi, Culling szerint pedig „ez a legkevésbé szexi, amit mondhatsz”.

Szerinte ezt igazán megemlíthette volna a férfi, amikor kérdezősködött a furcsaságokról. Ráadásul a férfi arra kérte közben, ő is mondjon neki mocskos dolgokat.

Mit mondjak? Igen, fizetni akarod az abortuszomat? Egyedülálló apa akarsz lenni? Igen? Mi a franc!

Van benne igazság, de ebből az esetből Culling azt a tanulságot vonta le, azért, hogy az ilyenek minél előbb kiderüljenek, már az első randin le kell feküdni a másikkal, mert míg előtte hónapokig ismerkedsz a pasival, elmélyül a kapcsolatod, egy ilyen után vághatod ki – magyarázza.

Szexelj az első randin. Itt hallottad ezt először. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. Szívesen!

@eveculling

Instagram @ eveculling ##TakeTheDayOffChallenge

♬ Calm LoFi song(882353) - S_R

Ajánlott videó

Olvasói sztorik