Élet-Stílus

Bíró Icának igazából nem is Bíró Ica volt a neve, csak mindenki így hívta

Három másik hivatalos neve is volt korábban.

Bíró Icát hosszú évtizedek óta mindenki Bíró Icaként ismeri, pedig hivatalosan csak második házassága után vette fel a nevet.

Fiatalon, 18 évesen mentem férjhez. Első szerelem volt, de sokáig tartott. Nem volt kérdés, hogy felveszem a férjem nevét, így Borúzs Ilonából Bíró Antalné lettem. Amikor elkezdtem fotózásokra, divatbemutatókra járni a szakma elkezdett Bíró Icázni vagy Bíró Ilonázni. Mindkettőt szerettem, de az előbbi valahogy rajtam ragadt. A házasság azonban véget ért, jónéhány évvel később viszont újraházasodtam és felvettem a második férjem nevét. A médiában azonban továbbra is Bíró Ica maradtam

– mesélte a Sláger Reggelben Bíró Ica.

Az a házasságom is véget ért 10 év után. A második férjem nevét viseltem, de továbbra is mindenki Bíró Icázott. Ezért úgy döntöttem felveszem ezt a nevet. Erről megkérdeztem az első férjemet is, aki nem bánta a dolgot, sőt, kifejezetten örült neki. Nagyon jó viszonyban váltunk el, így támogatott ebben. Végigjártam a hivatalos utat, ennek köszönhető, hogy ma már a személyi igazolványomban is a Bíró Ica név szerepel.

Kapcsolódó
Volt férje egyszer ököllel verte össze Bíró Icát, mert későn jött haza egy buliból
Egyetlen egyszer volt ilyesmire precedens a házasságuk alatt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.