Élet-Stílus

Két év után sikerült megszabadítani egy jávorszarvast a nyakára szorult abroncstól

Legalább két éven át élt egy autógumival a nyakára szorulva egy hím jávorszarvas Coloradoban. A vadőröknek október 11-én végre sikerült kiszabadítaniuk.

Egy vadőr véletlenül vette észre a szarvast a nyakára szorult abronccsal még 2019-ben, miközben hegyi juhokat számlált, nagyjából 50 kilométerre Denvertől – írja a CNN.

Bár a szakemberek hamar rájöttek, hogy az abroncs nem zavarja az állatot az evésben és az ivásban, aggódtak, hogy a gumi beleakadhat egy vastagabb ágba, vagy akár egy másik hím agancsába. Jó ideig azonban nem tudtak segíteni, mert vagy nem tudták, merre jár az állat, vagy nem tudtak közel menni hozzá. A szarvas az elmúlt két évben párszor felbukkant egy-egy vadkamera felvételén, és néhányan látták is a vadonban, így az állat köré szabályos kis legenda kerekedett.

A vadőrök végül október 11-én, egy telefonos bejelentés alapján találták meg a bikát, és sikerült annyira megközelíteniük, hogy egy altatólövedékkel elkábíthassák. A gumiabroncs acélperemét nem tudták átvágni, így kénytelenek voltak lefűrészelni a négyéves, nagyjából 270 kilós szarvas agancsait.

A vadörök becslése szerint a gumiabroncsban majdnem 5 kiló szemét gyűlt össze, így az állat nagyjából 16 kilónyi tehertől szabadult meg. A vadőröket meglepte, hogy az állat nyakának csak egy kis részén kopott ki a szőr, és az abroncs csak egy apró nyílt sebet okozott. A szarvas az elkábítása után néhány perccel már fel is állt, és folytatta az életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik