Élet-Stílus

Kitiltották a kiskorúakat a burgerezőből, mondván, sültkrumplival dobálják a személyzetet

Mint Images / Getty images (illusztráció)
Mint Images / Getty images (illusztráció)
„Néhány cselekedetük törvénytelen, amit mi nem fogunk megengedni” – írta közösségi oldalán a kaliforniai kajálda, ahova mostantól a 18 alattiak csak szülői felügyelettel ülhetnek be enni.

A Red Rooster Burgers & Brew nevű kaliforniai hamburgerezőből kitiltották a 18 éven aluli vendégeket az elfogadhatatlan viselkedésük miatt. A tiltás alól egyetlen kivétel van, ha az étterembe szülő vagy gondviselő kíséretében érkeznek – közölte a Business Insider.

A Garden Valleyben található kajálda egy nemrégiben közzétett Facebook-bejegyzésben jelentette be a döntést, amiben arról írnak, hogy már két éve tűrik a fiatalok vandalizmusát.

A poszt a szóban forgó fiatal vendégeket „kölyköknek” nevezi, és többször hangot ad az aggodalmaknak, de hozzáteszi, hogy a tulajdonosoknak nem állt szándékukban „száműzni a közösségükben élő fiatalokat” – viszont meg kell védeniük a tulajdonukat.

A bejegyzés jó pár incidenst felsorol. A fiatalok többi között:

  • sült krumplival dobálták meg az alkalmazottakat,
  • óvszereket hagytak a vécékben,
  • cukorkákat ragasztottak a mennyezetre,
  • rossz üvegekbe töltötték az ételízesítőket – amiket aztán szét is dobáltak az étteremben –,
  • üdítőket loptak a hűtőkből,
  • és füveztek az étterem vécéjében.

Illetve azzal is megvádolja az étterem fiatal vendégeit, hogy nem megfelelően használták a mosdóban található pelenkázót.

És ha ez nem lenne elég, a poszt szerint az éttermet látogató fiatalok még a környező utcákat is elcsúfították a szemeteléssel:

Nemrégiben egy szomszéd Halloween-kiállítását rongálták meg. Darabokat találtunk belőle a parkolóban

– szól a szemrehányás.

„Néhány cselekedetük törvénytelen, amit mi nem fogjuk megengedni” – írták a bűnlajstrom felsorolása után a bejegyzésben, de a burgerező egyelőre nem reagált a lap megkeresésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik