Élet-Stílus

Vegyetek normális fürdőruhát, mert ez „pornográfia” – mondta a strandon a Szentlélektől vezérelve, majd kirúgták

A coloradói strand erkölcscsősze azóta bocsánatot kért, de azt mondta, újra megcsinálná, mert akkor úgy érezte, hogy Isten hívására kellett így cselekednie.

Logan Dornt a múlt héten ismerték meg a TikTok felhasználói, majd idővel a szélesebb nyilvánosság is. Az egész azzal kezdődött, hogy egy ggarbagefairy néven tiktokozó (későbbi videóban Miaként bemutatkozó 18 éves lány) megosztott két videót róla, ami azt örökítette meg, ahogy a férfi percekig inzultálta őt és több barátnőjét szóban a coloradói Fort Collins városának egyik strandján, mert annyira kihívónak találta a kétrészes fürdőruhájukat, hogy egyenesen pornográfiának nevezte a megjelenésüket.

A két videót megnézve percekig lehet hallgatni, ahogy Dorn menyasszonya és kisfia jelenlétében odamegy a lányokhoz, akiket kétrészes fürdőruháik miatt erkölcstelenséggel vádol, és arra kéri őket, hogy a strandon lévő gyerekekre való tekintettel vegyenek fel kevésbé kihívó egyrészes fürdőruhákat.

A megbotránkozó férfi által okozott megbotránkoztató jeleneteket megörökítő felvételeket már majdnem 10 millió alkalommal játszották le TikTokon. Ez úgy jön ki, ha a két videó nézettségét összeadjuk.

@ggarbagefairy

Part 1###harrassement ##feminism #fuckmen

♬ original sound - Mia

@ggarbagefairy

Part 2

♬ original sound - Mia

A videók hatására Dorn elvesztette az állását a Mighty Hand Construction nevű építőipari cégnél, akik a felvételekkel kapcsolatos közleményüket Facebookon osztották meg.

Ma reggel vizsgálatot indítottunk, amelynek eredményeképpen Dorn úr azonnali hatályú felmondást kapott. A Mighty Hand Construction nem nézi el Logan videókon látható viselkedését, és tettei nem tükrözik a vállalatunk értékrendjét. A Mighty Hand arra törekszik, hogy olyan munkahely legyen, ahol mindenkit a legnagyobb tisztelettel és elfogadással kezelnek, és az alkalmazottaink azon cselekedeteit, amelyek ellentétesek ezekkel az értékekkel, nem toleráljuk

– áll a bejegyzésben.

Dorn az eset után egy mostanra, az eset után készített törölt TikTok-videóban azt mondta a történetet végigkísérő indy100 szerint, hogy „igaz harag” és „a Szentlélek bátorsága” kerítette hatalmába, amikor odament a lányokhoz. Ebben a klipben nem volt hajlandó bocsánatot kérni azért, amit tett, és továbbra is azt sugallta, mint az eredeti videóban. Azt, hogy az általa megszólított fiatal nők a kisgyerekek ártatlan szemeit bántják a megjelenésükkel.

Egy később feltöltött, és azóta is elérhető videóban a colorádói keresztény erkölcscsősz így kért bocsánatot: „Sajnálom, elnézést kérek. Megbántam. Sajnálom, hogy ítélkezőnek, dühösnek és elítélőnek tűntem.”

De azért hozzátette, hogy:  „Ha újra megtehetném, tényleg újra megtenném. Valóban azt hiszem, Isten elhívott, hogy eljöjjek és beszéljek hozzátok.”

@loganvandorn

♬ original sound - Logan Dorn

Ajánlott videó

Olvasói sztorik