Élet-Stílus

Tóth Gabira 16 évesen ráerőltettek egy stílust: Akkor még más emberek irányították az életemet

TV2
TV2
Unta, hogy „lázadó vadócnak” könyvelték el.

Az énekesnőt  2004-ben a Megasztár második évadában ismerte meg az ország, akkor volt 16 éves. A tehetségkutató után elég sok zenei stílust kipróbált és be is skatulyázták, mint rocker, amit nem igazán szeretett.

Tudom, hogy sokan azt gondolják, „jaj, ez a Tóth Gabi már annyi stílust énekelt, ő mégiscsak egy vadóc, lázadó rocker”. Istenem, hányszor hallottam ezt a mondatot! Különböző interjúk során így konferáltak fel, így jellemeztek: „a lázadó vadóc”. Már többet hallottam ezt, mint a saját nevemet, már szinte olyan volt, mintha így hívnának

– írta blogjában Tóth Gabi, aki hat évvel ezelőtt már szeretett volna kilépni ebből a címkéből és azzal foglalkozni, ami igazán érdekli, de akkor még nem sikerült.

Kapcsolódó
X-Faktor történelem: Szikora Róbert leüvöltötte Tóth Gabit, hogy adja meg a tiszteletet
Az RTL Klub szerint Tóth Gabi volt a legnagyobb konfliktusokat generáló mentor.

16 évesen, gyerekként nálam okosabb(nak vélt) emberek megmondták, hogy nekem mi áll jól, és azt ígérték, hogy ha most felvállalom ezt a stílust, akkor majd később végre énekelhetem, amit szeretnék. Ebből persze semmi nem lett, amíg a sarkamra nem álltam. Érdekes és nagyon fontos, hogy már 2015-ben elkezdtem kacsingatni a népzene felé, de akkor olyan szakmai ellenállásba ütköztem, hogy meghátráltam. Akkor még más emberek irányították az életemet, akik folyamatosan azt szajkózták, hogy tőlem nem ezt szokták meg, nem ezt várják az emberek, és én sajnos még nem voltam elég erős, magabiztos és tapasztalt ahhoz, hogy higgyek magamban és kitartsak a szándékom mellett.

Végül az anyaság segített neki abban, hogy visszatérjen a gyökereihez és azt csinálja, amiben jól érzi magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik