Élet-Stílus

Húsz métert zuhant a szirtről egy brit nő, több helyen eltört a gerince, de életben maradt

Pontosan fel tudja idézni a zuhanás pillanatait.

A csodával határos módon élte túl élete legborzasztóbb élményét egy 37 éves brit nő, aki közel húsz métert zuhant egy szikláról.

Rebeka Crawford még tavaly kirándult a családjával a Lamorna Cove nevű sziklás partszakaszon Anglia déli csücskében. Az útuk egy keskeny csapáson át vezetett a szirt szélén, amikor egy rossz mozdulat következében megtörtént a baj. Rebeka bal bokája aláfordult, a nő elvesztette az egyensúlyát és a mélybe zuhant. A sziklafalon nem voltak sem fák, sem bármilyen inda amiben megkapaszkodhatott volna, így esélye sem volt, hogy tompítsa a zuhanást.

Szinte hihetetlen, de életben maradt, és most, egy évvel az eset után a Daily Mailnek idézte fel a történteket, ugyanis pontosan emlékszik mindenre onnantól kezdve, hogy leesett a szikláról.

Miután bevertem a fejem a sziklába a fájdalom, a hangok… Nem éreztem még soha hasonlót, az egész testemet átjárta. Még most is emlékszem arra a rettenetes érzésre, amikor zuhanok és tudom, hogy nincs alattam semmi.

Rebeka a fájdalom mellett egy dologra emlékszik még tisztán, a nővére sikolyára, aki a szikla tetejéről nézte végig a zuhanást. Ő a lapnak azt mondta, olyan volt az egész, mintha egy film jelenetét látta volna, biztos volt benne, hogy a testvére nem éli túl a balesetet.

A nő családja azonnal tárcsázta a segélyhívót, a hegyimentők pedig hamarosan meg is érkeztek helikopterrel. A terület jellegzetességének köszönhetően csak Rebekától valamivel messzebb tudtak leszállni, de így is gyorsan biztosították a nőt a helyszínen majd kórházba vitték. A helikopterrel érkező egyik orvos azt mondta, az egyik legveszélyesebb hely volt ez, ahol valaha megfordult, csak négyen fértek el azon az apró, nem túl stabil párkányon, ahol Rebeka feküdt, a párkány alatt pedig jó harminc méteres mélység tátongott.

Rebeka súlyos fejsérülést szenvedett és több helyen eltört a gerince, belső vérzés viszont nem alakult ki nála. A nő a West Cornwall kórházban kezdte meg a a rehabilitációját, sokáig csak járókerettel tudott menni, de a felépülése így is nagyon gyors ütemben haladt, olyannyira, hogy tavaly szeptemberben már vissza is tudott menni dolgozni. A szirten viszont azóta sem volt, és nem is valószínű, hogy valaha visszamegy oda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik