Élet-Stílus

Hanna, Anna, Léna – nem vagyunk túl fantáziadúsak, ha lányunk születik

Constance Bannister Corp / Getty Images
Constance Bannister Corp / Getty Images

Hanna, Anna, Léna – nem vagyunk túl fantáziadúsak, ha lányunk születik

Hiába van az MTA Nyelvtudományi Kutatóközpontja szerint jelen pillanatban 1866, bejegyzésre alkalmas férfi utónév, valamint ennél is több, 2460 női, valamiért szeretjük ugyanazt adni, amit mások is: bár tavaly a Központi Statisztikai Hivatal szerint 92 ezer gyerek született Magyarországon, közülük 21 ezren mindössze tíz fiú és ugyanennyi lány utónéven osztoznak.

A tíz legnépszerűbb fiú utónévben közös, hogy tavaly mindegyiket legalább ezer újszülöttnek adták. A Belügyminisztérium nyilvántartásában elérhető legkorábbi évtől, 2003-tól kezdve a Bence és a Máté tizenhét éven át az első, illetve második helyen végzett a népszerűségi rangsorban – előbbit 2020-ban 1457-en kapták meg első utónévként. A harmadik legnépszerűbb Dominik (az alábbi ábrán is látható) hullámzó utat járt be: legelőször 2010-ben tűnt fel a tízes listában, az akkori kilencedik helyén pár év alatt három helyezést javított, 2014-ben visszazuhant a tizedikre, azóta pedig felkapaszkodott a dobogóra. A Levente 2005 óta a harmadik legnépszerűbb utónév volt, az elmúlt néhány évben pedig a harmadik és az ötödik hely között ingázott. Viszonylag hamar futott fel a Noel, amivel 2016-ig nem találkozhattunk a rangsor elején: a belépő nyolcadik helyéről egy év alatt a negyedikre ugrott előre, három év után pedig az ötödik helyre volt elég az, hogy 1108 kisfiú kapta ezt a nevet a szüleitől.

Holtversenyben a hatodik helyen osztozik a Dániel és a Zalán: mindkettőt 1051 gyereknek adták a szülei tavaly. Míg előbbi 2003 óta két év kivételével az elmúlt tizenhét évben mindig a legnépszerűbb utónevek között volt, addig utóbbi új belépőként került ugyanebbe a pozícióba. Szintén friss, 2014-es belépő a Marcell, ami egy gyors felemelkedés után két év alatt negyedik legnépszerűbből a nyolcadik lett. Tavalyelőtt került be a toplistába az Olivér, 2020-ra pedig már egy pozíciót javított is. Valószínűleg az idei statisztikában is találkozunk vele, ugyanis míg 2010-ben 444 újszülöttnek adták ezt az utónevet, addig tavaly már 1029-nek.

Mindössze egy-egy évig fért fel a népszerűségi listára a Márk (2005-ben 1121 gyerek kapta utónévként, tavaly már csak 627), illetve az Áron, amit 2015-ben 929 alkalommal írtak első utónévként kisbabák karszalagjára – ez akkor a tizedik helyre volt elég. A Balázs 2003-tól egy évtizeden át kedvelt név volt, azonban 2014-ben kikerült a top 10-ből. Hasonló történt a Dávid névvel is, ami éveken át az ötödik legnépszerűbb fiú utónév volt, azonban tavalyelőtt eltűnt a lista éléről.

Made with Flourish

A lányneveket mutató grafikonunk kacifántosabb, ami azt jelenti, hogy ott sokkal rövidebb ideig fut egy-egy népszerű név, illetve éveken belül is extrém módon változik egy utónév gyakorisága. Tavaly a Hanna volt a legnépszerűbb lánynév (1511-en kapták) – 2006-os top 10-beli felbukkanása után hamar az élre tört, és 2011 óta rendre az első helyen végez. A második helyezett Anna (amit 1199 kislánynak adtak tavaly) 2003-tól hat éven át az első pozícióban volt, utána váltott át a másodikra, amit egy év (2018) kivételével azóta is tart. A 2018-as előző a 2013-ban felbukkanó és tavaly a harmadik helyen végző Zoé volt. Még a Zoénál is rövidebb idő alatt tört az élre a Léna, ami 2017-ben még csak a tizedik legnépszerűbb lányutónév volt, három évvel később viszont már a negyedik. 2011-ben csatlakozott a klubhoz a Luca, ami egy hosszú kilengést követően az utóbbi években beállt a 4-5. helyre – 2020-ban az utóbbin végzett.

A Zoéval egyazon évben tűnt fel az Emma név, ami egy nagyobb visszaesés után 2017-ben az ötödik, egy évre rá a negyedik, az elmúlt két évben pedig a hatodik helyre került. A 2003 óta minden évben a tíz leggyakoribb név között szereplő Zsófia az elmúlt tizennyolc évben a negyediktől a kilencedig pozícióig mindenhol felbukkant – tavaly a 735 kislánynak adott név a hetedik helyre volt elég. Egy év kihagyás után újra felbukkant a Lili, ami 2014-ig a toplista közepén mozgott, azóta jellemzően inkább az alsó felében. Az őt követő Mira 2019-ben bukkant fel a top 10-ben, az akkori tizedik helyezését tavaly is tartotta. Nem került be a legnépszerűbbek közé, de az elmúlt évtizedben szerepelt az élvonalban többi között a Laura, a Nóra, a Réka, a Petra és a Viktória is.

Made with Flourish

A Belügyminisztérium közöl statisztikát arról is, hogy jelenleg melyik a száz legnépszerűbb utónév a magyar lakosság egészét tekintve. A KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon 4,67 millió férfi él, 94 százalékuk – 4,41 millió ember – a száz leggyakoribb utónevet viseli. Az országban 275 ezer László, 245 ezer István és 215 ezer József él. 200 ezernél többen rajtuk kívül csak a Zoltánokat hívják. Azt, hogy a női nevek esetében kreatívabbak a szülők, már a fenti ábránkon is láttuk, és összhangban van ezzel az is, hogy a bő ötmillió nőből 4,2 millió, azaz 84 százalékuk osztozik a top 100 keresztnéven. 290 ezer embert hívnak itthon Máriának, 220 ezer Erzsébet van, Katalinból pedig 176 ezer. A százezer feletti klubban található még az Éva, az Ilona, az Anna és a Zsuzsanna.

A nevek koncentrációját jól mutatja, hogy tízből négy férfi a legnépszerűbb tíz férfinéven osztozik – a nőknél ez az arány 30 százalék. Alábbi ábránkon a nemenkénti bontáson belül megnézheti, a száz legnépszerűbb keresztnevet viselő emberek megoszlását. Ha az egeret a nevek fölé viszi, megnézheti a hozzájuk tartozó létszámot.

Made with Flourish
Olvasói sztorik