Élet-Stílus

Megölte a 17 éves lányát, aki szexuális zaklatással vádolta

Raádasul a feleségét is bevonta a nyomok eltüntetésébe. A vádak szerint például feltörték a lányuk közösségimédia-profiljait, és az ő nevében kommunikáltak a barátaival és a saját rokonaikkal is.

A 17 Éves Bernadette Walkert akkor látták utoljára, amikor tavaly július 18-án beszállt az édesapja, az 51 éves Scott Walker kocsijába, aki a nagyszüleitől vitte volna haza a lányát Peterborough-ba, de Bernadette azóta sem került elő.

A helyi rendőrség tavaly szeptemberben az alábbi Twitter bejegyzésben számolt be a lány feltételezett megöléséről és a szülők őrizetbe vételéről (bár azt ekkor még nem tették hozzá, hogy a lány szüleiről van szó).

A Sun tudósítása alapján az ügyet vizsgáló Lisa Wilding ügyész a most kezdődő tárgyalás első napján azt mondta a Cambridge-i Koronabíróságon: a lány két nappal korábban osztotta meg 38 éves édesanyjával, Sarah Walkerrel, hogy az édesapja évek óta molesztálja. Az ügyész szerint azonban ezt az anya nem akarta elhinni, ezért másnap úgy döntöttek, hogy a lány töltse az éjszakát az apai nagyszüleinél, ahol egy kicsit lenyugodhat.

Innen azonban sosem tért haza, mert a feltételezések szerint az apja a további zaklatási vádakat elkerülendő megölte a saját lányát, majd a holttestét is eltüntette a felesége közreműködésével.

Azóta a nap óta, hogy a lány eltűnt, nem próbálta meg használni a telefonját, és a közösségimédia-profiljaiba sem próbált belépni, sőt még bankokat sem keresett fel, hogy pénzt vegyen ki, illetve kórházi adat sincsen róla.

Azóta senki, aki ismeri vagy szereti, nem hallott róla semmit

– mondta a bíróságon az ügyész, majd azzal folytatta, hogy Scott Walker telefonja a lány eltűnésének éjszakáján másfél órára le volt kapcsolva. Amikor visszakapcsolta, akkor pedig rögtön a feleségét hívta, akivel kilenc percen át beszélgetett. A gyanú szerint ebben az időszakban tüntette el a lánya holttestét.

A nyomozó hatóságok azt feltételezik, hogy a férfi ekkor mondta el a feleségének, hogy mi történt, és a segítségét kérte az ügy eltussolásában. Aki belement, így együtt próbálták meg azt a látszatot kelteni, hogy, a lányuk egyszerűen eltűnt.

A fedősztori kialakításának érdekében még a lányuk közösségimédia-fiókjait is feltörték, és üzeneteket küldözgettek a nevében a barátainak. Sőt, még Bernadette testvéreit is félrevezették a lány eltűnésével kapcsolatban.

“Hazudtak mindenkinek maguk körül a lány eltűnéséről, és hajthatatlanul folytatták alattomos, gonosz tervüket. Esetükben minden szülői szeretet és felelősség megszűnt, ha valaha is létezett.

– fogalmazott Lisa Wilding a bíróságon.

A férfit gyilkossággal és a hatóságok félrevezetésével vádolják, a feleségét pedig csak az utóbbival. Scott és Sarah Walker továbbra is tagadja az egészet.

Az ügy tárgyalása előreláthatólag öt héten át fog tartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik