Élet-Stílus

Egy golfjáték miatt mondott le a kanadai hadsereg második embere

Cappi Thompson / Getty Images (illusztráció)
Cappi Thompson / Getty Images (illusztráció)
A hadsereg zaklatási ügyekben megvádolt korábbi vezetőjével játszott – ezért kellett visszalépnie.

Mike Rouleau altábornagy, Kanada hadseregének (korábbi) második embere saját bevallása szerint azért hívta el golfozni Jonathan Vance nyugalmazott tábornokot, az ország seregének korábbi vezetőjét, hogy jól érezzék magukat.

Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, ugyanis a hadsereg második embereként Mike Rouleau felügyelte a katonai nyomozásokat, Jonathan Vance ellen pedig szexuális zaklatási vádak miatt nyomoztak a seregben.

Bár állítása szerint a játék alkalmával nem beszéltek Vance tábornok ügyéről, de miután a helyi média lebuktatta a június 2-i játékot,  az összeférhetetlenség látszatát elkerülendő Mike Rouleau le is mondott a pozíciójáról – írja a BBC.

Rajtuk kívül Craig Baines altábornagy, a kanadai haditengerészet második embere is részt vett az ottawai golfozáson. Ő nem mondott le, csak bocsánatot kért az ügy miatt.

A nyilvános lemondás és a bocsánatkérés azután következett, hogy az ország miniszterelnöke, Justin Trudeau vasárnap azt mondta: az érintetteknek kellene tisztázniuk a helyzetet.

A januárban nyugdíjazott Jonathan Vance zaklatási ügye azután robbant ki, hogy egy Kellie Brennan nevű őrnagy egy parlamenti bizottság előtt azt mondta, hogy a tábornok nemcsak zaklatta, hanem két közös gyerekük is született, akiket a férfi nem hajlandó elismerni, és tartásdíjat sem hajlandó fizetni utánuk. A tábornokot egyébként a vádak szerint kéretlen, szexuális tartalmú zaklató emaileket is küldözgetett az alatta dolgozó katonáknak.

Az utóbbi években számos hasonló üggyel kell szembenéznie a kanadai seregnek. 2016-ban Jonathan Vance még a hadsereg vezetőjeként például mély csalódottságának adott hangot, amikor több mint ezer katona tett panaszt szexuális zaklatási vádak miatt – elevenítette fel a BBC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik