Élet-Stílus

Hamarosan minden egyes szál cigarettára ráírják a britek, hogy „ne dohányozz”

Sokan üdvözlik az ötletet, hiszen a cigaretta öl, nem a cigarettás doboz.

Az már nálunk, Magyarországon is hosszú ideje tetten érhető, hogy a cigis dobozokon a dohányzás elhagyására buzdító feliratok és figyelmeztetések olvashatók, és közel ilyen régóta képes illusztrációk is láthatóak a dobozokon. A britek most még ennél is továbbmennének, a tervek szerint ugyanis nemcsak a dobozokra vésnének elriasztó feliratokat, hanem a dobozban található összes szál cigarettára is.

A Ladbible szerint a konzervatív politikus, George Young a mai napon nyújthatja be a törvényjavaslatot a parlament elé, a politikus szerint ez a megoldás nem kerül semmibe és sokkal hatásosabbnak ígérkezik, mintha csak szimplán a dobozokra vésnék a feliratokat. Young bízik benne, hogy a törvényhozásban vevők lesznek az ötletére, és minél hamarabb el tudják fogadtatni a törvényt.

Az ötletet a különböző civil szervezetek is üdvözlik, az Action on Smoking and Health nevű csoportosulás képviselője például azt mondta, „a cigaretta végez az emberekkel, nem a cigarettás doboz, szóval logikus, hogy inkább előbbin kell elhelyezni a figyelmeztetést”.

A tervek szerint rövid, lényegre törő feliratokat írnának a cigarettákra, úgy mint „A dohányzás öl”, vagy „Nincs szükséged rám”. Azok a gyártók pedig, akik elmulasztják így jelölni a termékeiket, súlyos büntetéssel nézhetnek majd szembe.

A törvénytervezet részleteit néhány nappal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy több párt egyszerre felszólította a kormányt, hogy szigorítsa a dohánytermékek árusításának feltételeit, és 18 helyett a jövőben csak 21 éves kortól vásárolhassanak a fiatalok legálisan dohányárut.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik