Élet-Stílus

Három órán át lógott a mennyezetből, majd két kalapot és egy üdítőt lopott a betörő

Egy elképesztő betörés elkövetőjét keresi a memphisi rendőrség. A ismeretlen tettes a mennyezeten keresztül hatolt be egy vegyesboltba, de elszámította magát, ezért órákon át lógott egy lyukba szorulva.

Három órán át lógott egy a mennyezeten ütött lyukba szorulva egy betörő, egy vegyesboltban a tennesseei Memphisben – írja egy helyi hírportál.

Ahmed Mohammed, a Z Market nevű üzlet tulajdonosa elmondta, hogy a betörés május 12-én, hajnalban történt. Amikor reggel bement az üzletbe, hogy kinyisson, és meglátta a felfordulást, azonnal ellenőrizte a biztonsági kamerák felvételeit. Azt mondja, elképzelni sem tudja, hogyan juthatott be a tettes az üzletbe, hiszen nem volt nála semmilyen szerszám.

Az ügy további furcsasága, hogy miután sikerült kiszabadulnia szorult helyzetéből, a betörő alig vett magához valamit, mielőtt az ajtón át távozott volna. A férfi mindössze két kalapot, egy dobozos üdítőt és egy régi tévét vitt magával.

Mohammed azt mondja, az ellopott tárgyak nem is érdekelnék, de az üzletben több ezer dolláros kár keletkezett. A helyi rendőrség közzétette a biztonsági kamera felvételének egy részletét és lakosság segítségét kérte a tettes beazonosításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik