Élet-Stílus

Arra ébredt a házas férfi, hogy egy idegen, részeg nő szexuálisan zaklatja

A férfi teljesen elborzadt, a nőt 3,5 év börtönre ítélték.

A 38 éves Marie Le-Mar tavaly, pár nappal az angliai lockdown előtt Milton Keynes-ben levetkőzött, majd bement az idősebb, házas férfi szobájába. A férfi külön alszik a feleségétől, mert nagyon horkol, a sötét szobában először azt hitte, felesége tért be hozzá. És próbálja orálisan kényeztetni.

Tévesen azt hitte, a felesége az. A vádlott megpróbálta magára húzni, nyilvánvalóan szexelni akart, de leesett az ágyról. Ekkor jött a felismerés, hogy az nem a felesége

– mondta a Mirror beszámolója szerint a bíróságon az ügyész, John Farmer. A lap beszámolójából nem derül ki, a nő, hogy került a házba.

A férfi teljesen elszörnyedt, mikor az alvásból tényleg magához tért, és felkapcsolta a villanyt, hogy nem a felesége van ott, hanem a részeg és meztelen Le-Mar.

A férfi szólt a felségének, aki azonnal hívta a rendőröket. Míg a hármas várakozott, Le-Mar azzal fenyegette a feleséget, hogy kiveri a fogait. Majd, a rendőrök megérkezésénél, ellenállt a letartóztatásakor és egy rendőrt bántalmazott is, mellkason rúgta.

A nő később nem emlékezett semmire, most három és fél év börtönre ítélték több vádpont alapján, köztük szexuális erőszakért, beleegyezés nélküli szexuális tevékenységért, közhivatalt végző személy elleni erőszakért.

Le-Mar ügyvédje azzal védekezett a per folyamán, hogy védence sosem követett el szexuális bűncselekményt, és amiatt történhetett minden, hogy hétéves kora óta nagyon nehéz az élete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik