Élet-Stílus

8 hónap után kapta vissza az elveszett mobilját egy Uber-sofőrtől

Hatalmas, bár valós méretét tekintve inkább kicsi meglepetésben volt része a londoni nőnek, amikor nyolc hónap eltéréssel ült be ugyanabba az autóba, ahol korábban ott felejtette a telefonját.

A 27 éves Shay Sade (beágyazott képünkön) még augusztusban hagyta a mobilját az idegen sofőr autójában, akit egészen véletlenül sikerült újra elcsípnie, amikor április 30-án szokás szerint a Magyarországon betiltott Uber nevű alkalmazással hívott magának egy autót. A kocsiba beülve nagyon meglepődött, hiszen a sofőr emlékezett rá, és a nyáron az autójában hagyott mobiljára is, amit nagyon kedvesen rögtön a kezébe is nyomott – adta hírül a LadBible.

Kivonul az Uber Magyarországról
A július 24-én hatályba lépő jogszabállyal az Uber befejezi tevékenységét Magyarországon.

A dj-ként dolgozó nő Twitteren osztotta meg a pozitív történetet, az erről szóló bejegyzését pedig azóta több, mint 200 ezren kedvelték. Örömében többször is posztolt a lelkiismeretes sofőrnek köszönhetően újra a gazdájához kerülő telefonról.

Az egészet egy őrült csodának tartja, ami visszaadta az emberiségbe vetett hitét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

shay sade (@shaysade_) által megosztott bejegyzés


A BBC-n is rendszeresen játszó lemezlovas bejegyzése szerint egyébként a sofőr azt mondta, hogy azóta mindig az autójában tartotta a telefont, hátha egyszer véletlenül újra találkozik egykori utasával, és akkor visszadhatja neki.

A dj posztjai alapján az elveszett telefon utáni hajsza története így hangzik röviden: hazaérve szembesült vele, hogy nincs meg az egyik telefonja, ezért a másikkal rögtön elkezdte hívogatni. Sajnos nem működött a dolog, mert már az elveszett mobil időközben lemerült. Felhívta a vízipipabárt, ahol aznap mulatott, de ott sem tudtak rajta segíteni. Mivel aznap többször is utazott különböző Uberekkel, ezért hiába hívta fel a társaságot, nem tudta pontosan beazonosítani az ominózus kocsit, szóval így sem jutott előrébb.

Londoniként gyorsan meg is barátkozott a helyzettel, és már talán el is felejtette az egészet, amikor április végén egészen véletlenül beült ugyanabba a kocsiba, amiben elhagyta a mobilját, és váratlanul visszakapta azt.

Bár vannak, akik megkérdőjelezik története hitelességét, a sofőrközvetítő alkalmazást üzemeltető cég egyik szóvivője örvendetesnek nevezte, hogy ilyen szuper sofőrjeik vannak. Illetve arra is emlékeztetett, hogy ilyen esetben nincs ok a pánikra, hiszen a sofőrrel és az Uber ügyfélszolgálatával is fel lehet venni a kapcsolatot a nap 24 órájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik