Élet-Stílus

Bölényvadászatra keresnek önkénteseket a Grand Canyonban

Az állatok úgy elszaporodtak, hogy az már a park ökoszisztémáját veszélyezteti. Sokak szerint ugyanakkor nem gyilkolással kellene megoldani a problémát.

A Grand Canyon Nemzeti Park nemrégiben felhívást tett közzé, amelyben jól képzett önkéntesek jelentkezését várják egy kis bölényvadászatra, írta meg a Vt.

A parkban jelenleg szabadon tartott bölények állományszáma valahol 300 és 500 közé tehető, ezek mind annak az összesen 86 egyednek a leszármazottai, amelyeket 115 évvel ezelőtt vezettek be a területre. Csakhogy az állatok annyira elszaporodtak az utóbbi évtizedekben, hogy az már komoly kihívás elé állítja a térség erőforrásait, ezért szánta el magát drasztikus lépésre a nemzeti park vezetősége.

 

A Park az Arizonai Vad- és Halügyi Minisztériummal együttműködve szakképzett önkénteseket keres a bölények eltávolításához a Grand Canyon Nemzeti Park északi peremén 2021 őszén. Az érdeklődők figyelmesen olvassák el ezt a közleményt…

Az említett bejelentés is azt taglalja, hogy a növekvő állományszám miatt nem csak az erőforrások kerültek veszélybe, de a Park olyan értékei is mint a régészeti lelőhelyek, vagy a hely jellege és látképe, ami miatt évente turisták százezrei keresik fel a nemzeti parkot. Éppen ezért rögzítik, hogy a bölényállomány méretének csökkentése megvédi a park ökoszisztémáját.

A tájékoztatóból kiderül, hogy 25, a kritériumoknak megfelelő jelentkezőt választanak ki, akik közül viszont csak 12-en vehetnek részt a vadászaton, őket sorsolás útján választják majd ki. Ez lesz az első ellenőrzött bölényvadászat a Grand Canyon Nemzeti Park területén.

Hiába azonban a részletes indoklás és az elköteleződés a park értékei mellett, a bejelentésre sokan felháborodva reagáltak, kiemelve, hogy a probléma megoldását nem az állatok levadászása jelenti, és az érintetteknek sürgősen más út után kellene keresniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik